Az autóiparban ritkán történik igazi forradalom ott, ahol mindenki biztosnak érzi a talajt a lába – vagy inkább a kerekei – alatt. A gumiabroncs évtizedek óta „csak” fekete, kör alakú és kulcsfontosságú. Most viszont úgy tűnik, ez a látszólag legegyszerűbb alkatrész készül a következő nagy technológiai ugrásra.

A Pirelli már nevet is adott a jövőnek: Cyber Tyre. Más gyártók is dolgoznak hasonló megoldásokon, de a koncepció lényege már most világos. Olyan gumiabroncsról beszélünk, amely értelmezi is az utat. Figyeli saját állapotát, elemzi az aszfaltot maga alatt, majd mindezt valós időben megosztja az autó elektronikájával.

Szenzorok a futófelületben, nem a szelepnél

Nyomás- és hőmérséklet-érzékelőkkel eddig is találkoztunk, de ezek többnyire a szelepnél kaptak helyet, ami lassabb és kevésbé pontos visszajelzést adott. A Cyber Tyre esetében a szenzorok apró chipek formájában magában a futófelületben dolgoznak. Ezek képesek mérni a gyorsulást mindhárom térbeli irányban, valamint a csavarodást is. Az adatok egy vezérlőegységbe futnak be, ahol kiszámítható az abroncs deformációja és a tapadási felület mérete.

Ez azért izgalmas, mert a gumi tapadási felülete rengeteget elárul. Ha hirtelen csökken, jó eséllyel aquaplaning vagy megcsúszás történik. Ha nő, akkor puha talajon halad az autó. Ha az alakja változik, az már tapadásvesztést jelezhet – és nem mindegy, hogy oldalirányban, fékezéskor vagy gyorsításkor. Az ABS, az ESP és a kipörgésgátló így sokkal pontosabb és gyorsabb információból dolgozhat, mint eddig bármikor.

Prémium sportautóktól az utcai közlekedésig

A technológia elsőként a McLaren Arturában jelent meg, ott főként azt segítette, hogy az autó felismerje, milyen típusú abroncs van felszerelve: téli, nyári, utcai vagy pályagumi. Ez nem apróság, hiszen mindegyik más ideális tapadási aránnyal működik. A Pagani az Utopia Roadsteren már szintén bevetette a Cyber Tyre-t, míg az Aston Martin ennél is tovább ment. Náluk az abroncsok gyorsulásérzékelői közvetlenül kommunikálnak a Bosch által fejlesztett menetstabilizáló rendszerekkel, sőt az aktív differenciálmű működésébe is beleszólnak.

Ha a gumi és az autó valóban egy rendszerré válik, a lehetőségek száma drasztikusan nő. Egy komoly ütés után az abroncs képes lehet „önvizsgálatot” végezni, és jelezni az esetleges belső sérülést. A futófelület mélysége szintén pontosan számolható, ahogy a hőmérséklet, nyomás és tapadási adatok alapján a gördülési ellenállás is. Ez már nemcsak a biztonságról szól, hanem a fogyasztásról is: a rendszer figyelmeztethet, ha az autó hatékonysága romlik, legyen szó benzinről vagy kilowattóráról.

A gumi azt is észreveszi, ha túl van terhelve, vagy ha a futómű beállítása nincs rendben. És mindez még csak a kezdet. Amint ezek az adatok felkerülnek a felhőbe, közösségi értékelést kapnak. A tapadás hirtelen változása más autósokat is figyelmeztethet, az ütésekről készült adatok pedig valós idejű kátyútérképpé állhatnak össze.

Az intelligens gumiabroncs nem hangos, nem látványos, mégis alapjaiban változtathatja meg azt, ahogyan az autók az úttal kommunikálnak. Lehet, hogy a jövő legfontosabb szenzora nem a lökhárítóban vagy a szélvédő mögött lesz, hanem ott, ahol az autó ténylegesen találkozik a világgal.