Az okosasztal, ami törődik az egészségeddel, ráadásul magyarok fejlesztették

Az eddigi legsikeresebb magyar koncepció az Indiegogón a munkavégzést segítő funkciókkal bővíthető, személyre szabható okosasztal – már a közösségi finanszírozási kampány első napján összejött a célösszeg többszöröse. A fejlesztő AiT Smart Products alapítója, dr. Marczali Tamás azt is elárulja, hogyan tud segíteni a koncentráció és a hatékonyság növelésében egy okosbútor, és mire jó a levegőszenzor.

Saját tapasztalatból indult a fejlesztés

Benjamin Franklin, Ernest Hemingway és Winston Churchill emelt asztal mellett dolgoztak – ők már tudták, amit a 21. századi íróasztal felett görnyedő irodisták, IT-sok, szabadúszók sokszor csak a gerinc- és nyakproblémák árán tanulnak meg. A hosszantartó ülés a keringési rendszerre, az erekre és az idegrendszerre is káros hatással van. Ezen sokat segít, ha naponta legalább néhány órát állva dolgozunk, és időnként beiktatunk néhány gyakorlatot. Saját tapasztalataira hagyatkozott az alapító, dr. Marczali Tamás. “A sok ülés nemcsak a hatékony és lendületes munkavégzésben gátolt, de hát- és deréktáji panaszaim is jelentkeztek. Sok megoldást próbáltam, de egyik sem volt megfelelő. A piacon elérhető, állítható magasságú asztalok közül pedig nem találtam olyat, ami igazán elnyerte volna a tetszésemet. A fentiek miatt kezdtünk el dolgozni a mérnökcsapatommal a termékcsaládon.”

okosasztal
Sokat segít, ha naponta legalább néhány órát állva dolgozunk

Az okosasztal törődik az egészséggel

A magyar fejlesztésű okosasztal sokkal több, mint egy állítható magasságú bútor: az asztalhoz fejlesztett alkalmazás figyeli, mennyi időt töltünk ülve, és figyelmeztet, mikor jött el az idő arra, hogy állva folytassuk a munkát. De nemcsak így törődik az egészségünkkel: szakemberek – gyógytornászok, jógaoktatók – által kidolgozott irodakompatibilis fitnesz- és stresszcsökkentő gyakorlatokat is kínál az okosasztal. Ezenkívül az asztalba épített levegőminőség-szenzor jelez, ha szellőztetni kell. A vezeték nélküli töltés is alapfunkció – az okosasztal lapjának egy része maga töltőként működik.

okoasztal marcali tamas
A magyar fejlesztésű okosasztal sokkal több, mint egy állítható magasságú bútor

Sikeres finanszírozási kampány a borsos ár ellenére

Az AiT Desks alapmodellje tetszés szerint bővíthető olyan extrákkal, mint az alkalmazással zárható biztonsági fiók, a bluetooth hangszóró és kihangosító, a monitorállvány, az ergonomikus lábtartó, az ambient LED világítás és aromaterápiás párologtató. A Phantom1 pedig az elitebb kategóriát képviseli nagyobb méretével és az anyaghasználatával. A színek és a felületek egyébként, akárcsak a funkciók, személyre szabhatók a letisztult modellektől az egészen extrém színű megoldásokig.

Az Indiegogón közzétett közösségi finanszírozási kampány abszolút sikertörténet: már az indulás első napján sikerült elérni kívánt összeg (10 ezer dollár, vagyis 3,2 millió forint) többszörösét. Az alapmodell ára 449 dollár (közel 150 ezer forintba), a Phantom1 pedig 1099 dollárba (363 ezer forintba) kerül.

Forrás: Kreatív Online

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •