Az IKEA és a LEGO szerelemgyereke: a tároló, amely egyben játék is

Írta:
Drive Me Baby

Játszani, megmutatni és újra játszani. Ezzel a szlogennel mutatta be az IKEA és a LEGO Csoport az első közös együttműködésük eredményét. A két márka összefogott, hogy BYGGLEK néven létrehozzon egy játékos tárolási megoldást. A LEGO® bütykökkel ellátott tárolódobozokból és a speciális LEGO kockakészletből álló új BYGGLEK kollekció célja, hogy játékra ösztönözzön, és szórakoztatóbbá tegye az otthoni tárolást.

Játék közben a gyerekek kreatív környezetének rendberakásával és átalakításával nem csak a kicsik játékát zavarjuk meg, hanem kreatív önkifejezésüket és fejlődésüket is. Ezért olyan tárolási megoldás született, amely önmagában is szórakoztató játékélményt nyújt. Mivel a BYGGLEK dobozok teteje és elülső része LEGO bütykökkel van ellátva, a gyerekek az építéskor a tárolódobozokat is felhasználhatják. Alkotásaikat a dobozokban tárolhatják, illetve azok tetején rögzítve és láthatóvá téve gyönyörködhetnek is bennük.

A BYGGLEK október 1-jétől kapható az IKEA áruházaiban

A termékcsalád négy különböző termékből áll: egy három kisebb dobozt tartalmazó készletből, két nagyobb dobozból, valamint egy készlet LEGO kockából, amelyekkel elkezdődhet az élményekkel teli játék. A BYGGLEK bármilyen már létező és a jövőben kapható LEGO elemmel kompatibilis, mivel a fedélen és az első részen lévő bütykök a LEGO játékrendszer részét képezik.

A BYGGLEK ötvözi az IKEA praktikusságát a LEGO kreativitásával (Fotó: IKEA)

A LEGO játékrendszerrel a gyerekek megépíthetik, majd később újraépíthetik a saját történeteiket – fejlesztve ezzel azokat az alapvető készségeket, melyek a 21. században is nélkülözhetetlenek. Az új BYGGLEK termékekkel kibővíthetjük a LEGO játékélményt egy ugyanolyan szórakoztató, kreatív tárolási megoldással, amely praktikus és játékos is egyszerre.

Tudtad, hogy Japánban az IKEA már saját ruhakollekcióval is jelen van a piacon? Az egyelőre meglehetősen basic darabokból álló kollekció hamarosan Európában is elérhető lesz. LEGO-frontonpedig  az egyik legújabb termék a kimondottan felnőtteknek szánt LEGO Art, amellyel egyfajta puzzle-ként rakhatunk ki képeket, amik akár lakásunk maradandó dekorációjaként is szolgálhatnak.

Forrás: IKEA

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Az olaszok még mindig tudják, hogyan kell kitűnni – Fiat 600 Hybrid teszt

Az olasz design régóta közel áll hozzám, legyen szó divatról, lakberendezésről vagy éppen autókról. Szeretem…

2026. 09. 27.
  • Autók

Ford Fact Sunday: az autó, amelyre az egész világ felfigyelt

Ma 118 éve, 1908. szeptember 27-én elkészült az első Ford Model T. A Ford történetének…

2026. 09. 27.
  • Autóvilág

Leesik a telefonod vezetés közben? Inkább hagyd a fenébe!

Egy pillanat alatt veszélyes helyzetet teremthet, ha vezetés közben ösztönösen a leeső telefonod után kapsz.…

2026. 09. 26.
  • Autóvilág

A győri mérnökök keze munkája is benne van az új Audi Q9-ben

Az új Audi Q9 nem csak az Audi németországi fejlesztőközpontjaiban született: a nagyméretű SUV fejlesztésében…

2026. 09. 26.
  • Autók

Rövid menetpróbán a Geely E2 – kicsi, elektromos és meglepően érett

A Geely E2 már nem volt teljesen ismeretlen számunkra, korábban ugyanis - még a Sziget…

2026. 09. 25.
  • Trend

Longevity: a hosszú és teljes élet titkát kutatta a Bosch és a Richter, meglepő eredményekre jutottak

Sokan és régóta keresik a longevity, vagyis a hosszú és egészséges élet titkát. A magyarországi…

2026. 09. 25.