Ikarus-kiállítás és élménybuszozás az Aeroparkban október első hétvégéjén

Írta:
Drive Me Baby

Az Ikarus-kiállítás mellett élménybuszozás is vár

Idén sem marad el az Ikarus Talkshow, amely során megismerhetjük a legnépszerűbb típusok történetét és nemzetközi karrierjét. A magyar autóbuszgyártás legendás alakjai a világsikert elért típusok születéséről, tervezéséről beszélgetnek, de az is kiderül, hogy milyen kalandos módon sikerült egy-egy ikonikus járművet megmenteni és üzemképessé tenni az utóbbi években.

Mindkét napon látványos Ikarus-felvonulás zajlik 16:00 órától az Aeropark-Vecsés-Ecser-Aeropark útvonalon. (Fotó: aeropark.hu)

Délután – jellemzően Faros Ikarus 55-ösökkel – élménybuszozás lesz az Aeropark-Ferihegy 1. – Aeropark útvonalon. A járművek folyamatosan indulnak a repülőmúzeum parkolójából, átgurulnak az 1950-ben átadott történelmi terminál főbejárata elé, ahonnan rövid fotózást követően visszatérnek az Aeroparkba.

Reptérlátogatás és sétarepülés is lesz

Mindeközben az LKK autóbuszai reptérlátogatásra indulnak, napközben pedig sétarepülésre is sor kerül a világ egyetlen repülőképes Li-2-vel, melyet a Goldtimer Alapítvány üzemeltet. Október 3-án és 4-én újra történelmi időutazás várja az előre regisztrált látogatókat az 1-es Terminálon, hiszen számos tematikus sétát is tartanak az idén 70 éves épület falai között.

Forrás: Aeropark

Oldal: 1 2

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Bemutatjuk a SUV-ok megfontolt úriemberét – Honda CR-V e:HEV teszt

A Honda CR-V e:HEV Elegance nem csinál nagy ügyet magából. Alapozószürke fényezés, visszafogott forma, nagyjából…

2026. 10. 13.
  • Autók

Behúznák a féket a kínai hibrideknél: mit jelenthet ez a magyar autóvásárlóknak?

Az európai autópiacért folyó versenyben most a hibridek kerültek a tárgyalóasztalra. Az EU és Kína…

2026. 10. 12.
  • Autók

Bemutatkozott Magyarországon a Seltos – Új név, ismerős Kia -DNS

A Kia egyik globális sikermodellje most először érkezik meg a magyar piacra. A Seltos karakteres…

2026. 10. 12.
  • Autók

Dögös, elegáns és meglepően praktikus elektromos – Audi A6 e-tron Sportback teszt

Sok elektromos autóban ültem már, és az elmúlt években több modellt is volt alkalmam hosszabban…

2026. 10. 11.
  • Autóvilág

F-35B vadászgép egy Ferrari ellen: különleges gyorsulási versenyre készülnek Olaszországban

Egy Ferrari SF90 és egy F-35B vadászgép áll rajthoz egymás mellett egy olasz katonai repülőtér…

2026. 10. 11.
  • Autók

BMW iX4: a Neue Klasse technológiája találkozik a kupé-SUV-k régi trükkjével

A BMW nem engedi kihalni a kupés tetővonalú szabadidő-autókat, még akkor sem, ha a recept…

2026. 10. 10.