A Honda ZR-V-t a márka előszeretettel emlegeti a Civic SUV-szerű alternatívájaként, és igazság szerint elég gyorsan sikerült megérteni, hogy miért. A tágas, kényelmes utastérhez meglepően lendületes vezetési élmény társul, a hibrid hajtás a városi közlekedést és a hosszabb utakat is kellemessé teszi. Az pedig csak hab volt a tortán, hogy egy olyan tesztautó kulcsát kaptam meg, amelyet mindössze két héttel korábban helyeztek forgalomba. A szinte vadonatúj, kék ZR-V-vel hamar megtaláltuk a közös hangot, bár akadt egy-két kisebb részlet, amellyel kevésbé sikerült megbarátkoznom.

Egy Civic, amely SUV-nak állt

A Hondáról nekem mindig a Civic jut eszembe, aminek egészen személyes oka van: fiatalabb koromban az egyik barátnőmnek is Honda Civicje volt, történetesen kék. Így a fejemben már egészen fiatalon összekapcsolódott a márka, a Civic és ez a szín. Amikor tehát megérkezett hozzám a szintén kék ZR-V, már az első találkozáskor tudtam hozzá kapcsolódni.  A Honda egyébként maga is szívesen hivatkozik a Civicre, amikor a ZR-V karakterét szeretné érzékeltetni, a két modell közötti kapcsolat pedigműszaki szempontból is kézzelfogható, a ZR-V azonban a magasabb építésű, tágasabb SUV-k világába helyezi át a Civic vezetési karakterét.

A majd’ 4,6 méter hosszú és 1,8 méter széles ZR-V már egyértelműen méretes autó, mégsem kelt ormótlan benyomást, sőt! Szerintem éppen ez az egyik erőssége: megvan benne az a plusz tér és magasabb üléspozíció, amiért sokan SUV-t választanak, közben városban sem éreztem úgy, hogy nhéz lenne vele lavírozni. Kívülről ráadásul kifejezetten arányosnak találtam, a sportosabb vonalvezetés, a hosszabb motorháztető és a határozott kiállás miatt dinamikusabbnak hat, mint amit egy klasszikus családi SUV-tól várnék.

Nagyobb karosszéria, meglepően könnyed mozgás

A ZR-V vezetésében talán az lepett meg leginkább, hogy mennyire könnyedén mozog. A méretei alapján arra számítottam, hogy egy kényelmes, inkább nyugodt karakterű SUV-t kapok, ehhez képest már az első kilométereken feltűnt, milyen lendületesen reagál. A motor kifejezetten jól mozgatta a karosszériát, a városban könnyű volt vele közlekedni, az automata hajtás és a jól kezelhető méretek miatt hamar megszoktam, autópályán pedig különösen tetszett, hogy nagyobb tempónál is magabiztosan gyorsított. Előzésnél vagy felhajtáskor bőven volt benne tartalék, és egyszer sem éreztem azt, hogy erőlködnie kellene.

Ebben fontos szerepe van a Honda e hibrid rendszerének. A kétliteres benzinmotorhoz elektromos hajtás társul, a villanymotor 184 lóerős teljesítményre és 315 Nm nyomatékra képes. A ZR-V felszereltségtől függően nagyjából nyolc másodperc alatt gyorsul százra, ami egy ilyen méretű SUV esetében már egészen meggyőző adat. 

A számok persze önmagukban keveset mondanak arról, milyen érzés vezetni egy autót. A ZR-V-ben leginkább az tetszett, hogy a lendületessége a hétköznapokban is jól kihasználható. Kényelmes volt vele araszolni a városban, ugyanakkor az autópályán is élvezetes maradt a vezetés. Ez az a pont, ahol a Civic-párhuzam számomra valóban értelmet nyert.

Hibrid, amely a hétköznapokban is jól működik

A Honda ZR-V teljes értékű, öntöltő hibrid, vagyis a benzinmotor és az elektromos hajtás együttműködését az autó automatikusan szabályozza. Bizonyos helyzetekben tisztán elektromosan is képes haladni, máskor a benzinmotor dolgozik, illetve a rendszer a két hajtás előnyeit kombinálja. A lassításkor visszanyert energiát az akkumulátor tárolja, így külső töltéssel sem kell foglalkozni.

A városi közlekedés során ez különösen kényelmes megoldás, a gyakori megállások és elindulások közben az elektromos hajtás is szerepet kap, miközben a vezetőnek elég a forgalomra figyelnie. Autópályán pedig rendelkezésre áll az a teljesítmény, amellyel a ZR-V hosszabb úton is magabiztosan mozog.

A fogyasztása szintén kellemes benyomást tett rám, különösen a méretéhez és a menetteljesítményéhez képest. A Honda hivatalos adatai szerint a vegyes fogyasztás felszereltségtől függően 5,7–5,8 liter száz kilométeren, én 5,7 és 6,5 között tapasztaltam az egy hét alatt. 

Világos bőrülések, napfénytető és rengeteg természetes fény

Ha a vezetési élmény volt az egyik legkellemesebb meglepetés, akkor a másik egyértelműen az utastér. A tesztautó világos bőrborítású ülésekkel és hozzájuk illő világos belső részletekkel érkezett, amitől már első pillantásra elegánsnak és kifejezetten barátságosnak éreztem. A napfénytető – a nagy kedvencem – pedig rengeteget hozzátett az összképhez. Szerencsém volt az időjárással, mert amíg nálam volt az autó, szinte végig gyönyörű, napsütéses napokat fogtam ki.

A tetőn keresztül beáramló természetes fény a világos kárpitozással együtt még levegősebbé tette az egyébként is tágas utasteret. Volt némi vitánk az utastársaimmal arról, hogy mennyire van szükség napfénytetőre egy autóban, de nekem ez sokat számít. Különösen hosszabb utakon szeretem, amikor a belső tér világos és nyitott, a napfénytetőn keresztül pedig az égboltot is látni lehet. Valahogy közelebb hozza a külvilágot, és kellemesebbé teszi az utazást. A ZR-V-ben a tágasság, a kényelmes ülések és a természetes fény együtt olyan összhatást teremtettek, amely miatt szívesen töltöttem benne az időt.

Ráadásul a térérzet mögött valódi helykínálat is van, hátul két magasabb, nagyobb termetű felnőtt is kényelmesen elfér, így a ZR-V négy felnőttel is teljes értékű utazóautóként használható, a hátsó üléssort szerencsére nem kizárólag gyerekekre vagy kisebb termetű utasokra méretezték.

A csomagtartó szintén jól pakolható. A napfénytetővel felszerelt Advance kivitelben a hivatalos alapkapacitás 370 liter, az ülés alatti tárolóval együtt 380 liter, a hátsó ülések lehajtásával pedig akár 1301 literre bővíthető a rendelkezésre álló tér. A számok alapján vannak ennél nagyobb csomagterű SUV-k is, de a saját tapasztalatom az volt, hogy a ZR-V praktikus, jól kihasználható helyet kínál a csomagoknak.

Modern, de szerencsére minden kézre áll

A belső kialakításban különösen szerettem, hogy a Honda megtalálta az egyensúlyt a modern technológia és az ismerős kezelőszervek között. A digitális műszeregység és a központi kijelző egyértelműen mai autóvá teszi a ZR-V-t, ugyanakkor a legfontosabb funkciók használatához nem kellett hosszasan keresgélni. Kifejezetten értékeltem például, hogy a klímaberendezésnek megmaradtak a hagyományos tekerőgombjai és kapcsolói. Egyre több autóban kerülnek az alapvető beállítások is az érintőképernyő különböző menüpontjai közé, én viszont sokkal kényelmesebbnek találom, amikor vezetés közben néhány mozdulattal elérem, amit szeretnék.

Egyetlen részlettel viszont kevésbé sikerült megbarátkoznom: a középkonzol kialakításával. A hagyományos váltókar helyett a menetválasztó gombok egy megemelt, hídszerű konzolra kerültek, előttük található a pohártartó és a vezeték nélküli telefontöltő. A konzol alatt pedig kialakítottak egy további, oldalról hozzáférhető tárolórekeszt. Hasonló megoldással egyre több autóban találkozom, és továbbra sem sikerült teljesen megfejtenem, mit szeretnék rendszeresen ide beszuszakolni. Persze plusz tárolóhelyből sosem árt, és biztosan van, akinek ez a kialakítás kifejezetten praktikus, én viszont jobban szeretem, ha a telefonom, a kulcsom vagy a pénztárcám könnyen elérhető helyen van, és nem kell értük a középkonzol alá benyúlnom. Ez persze inkább személyes ergonómiai kifogás, mint komoly probléma, de egy olyan autóban, amelynek egyébként szinte minden funkciója ennyire kézre állt, kénytelen voltam megjegyezni. 

SUV-s praktikum, civices lendület

A Honda ZR-V-vel kapcsolatban végül talán az maradt meg bennem leginkább, hogy milyen jól sikerült összehangolni benne a különböző elvárásokat. Tágas és kényelmes, négy magasabb felnőtt számára is elegendő helyet kínál, a csomagokat is könnyű elhelyezni benne, közben a méretei városi környezetben sem jelentenek különösebb kihívást.

A vezetési élmény is meggyőző volt, a hibrid hajtás kellően takarékos, az autó könnyen kezelhető, autópályán pedig olyan lendületesen gyorsít, hogy hamar elfeledteti, mekkora karosszériát mozgat. Ehhez társul a világos, elegáns utastér és a napfénytető, amely a napsütéses tesztnapokon különösen sokat adott a komfortérzethez. Az pedig, hogy egy mindössze kéthetes, szinte vadonatúj autót vezethettem, csak még emlékezetesebbé tette az élményt.