Hátborzongató történetről számolt be Michael Packard amerikai homárhalász. A férfit először bekapta egy bálna, majd kis idő elteltével – a férfi nagy szerencséjére – mégis inkább kiköpte.
Michael Packard majdnem egy évszázada foglalkozik az igen drága homárok kifogásával. Pályafutása során azonban még soha nem került olyan veszélyes szituációba, mint ami a héten esett meg vele. A férfi tényleg csak a szerencsének köszönheti, hogy megmenekült a halál torkából.
Michael, mint ahogyan minden nap, kiutazott társaival a munka helyszínére. Egy hirtelen jött ötlettől vezérelve úgy gondolta, hogy merül egyet a frissítő vízben. A férfi az ezt követő történéseket saját maga mesélte el a BBC-nek. Elmondása szerint a víz tisztának tűnt, semmi nem utalt arra, hogy bármilyen baj történne, amint alámerül. Ám ahogyan a vízbe ért, minden elsötétült körülötte. A kezdeti sokk után az 56 éves férfi ráeszmélt, hogy tulajdonképpen egy bálna szájában van. Michael azonban sok időt nem töltött a bálna belsejében, mert az állat felbukkant a felszínen és kiköpte magából. A beszámoló alapján Michael a riadalmon és egy térdsérülésen kívül szerencsésen megúszta a bibliai balesetet.
A megkérdezett szakértők szerint az eset akkor történhetett, amikor a bálna nagyra tátotta a száját, hogy minél több halat begyűjthessen. A tengerbiológusok ugyanis egyöntetűen azt állítják, hogy a bálna sosem vadászik emberre. Véleményük szerint a furcsa eset a véletlenek sorozat miatt következhetett be.
További színes híreinket itt találod, válogass kedvedre:
(forrás: 444.hu)
A sportautók mindig is a felnőttek legdrágább játékai voltak, de a Porsche most ezt a…
A 16–75 év közötti magyarok 88%-a kávézik, és a többség naponta él ezzel a szokással.…
A haszongépjárművek világában egyre világosabb, hogy a jövő nem kizárólag akkumulátorokkal íródik. Miközben a személyautóknál…
639 lóerős villámcsapás konnektorról: megérkezett az Audi RS 5 PHEV, ami egyszerre zöld és félelmetes…
Nagyot fordul a világ a hiperautók elitklubjában: a Porsche AG hivatalosan is bejelentette, hogy megválik…
Miközben az autóipar egyik fele a konnektort keresi, a másik pedig próbálja túlélni az emissziós…