Hihetetlen: Bekapta, majd kiköpte egy bálna a védtelen halászt

Írta:
Kámány Andrea

Hátborzongató történetről számolt be Michael Packard amerikai homárhalász. A férfit először bekapta egy bálna, majd kis idő elteltével – a férfi nagy szerencséjére – mégis inkább kiköpte.

Egy bálna szájában

Michael Packard majdnem egy évszázada foglalkozik az igen drága homárok kifogásával. Pályafutása során azonban még soha nem került olyan veszélyes szituációba, mint ami a héten esett meg vele. A férfi tényleg csak a szerencsének köszönheti, hogy megmenekült  a halál torkából.

Michael, mint ahogyan minden nap, kiutazott társaival a munka helyszínére. Egy hirtelen jött ötlettől vezérelve úgy gondolta, hogy merül egyet a frissítő vízben. A férfi az ezt követő történéseket saját maga mesélte el a BBC-nek. Elmondása szerint a víz tisztának tűnt, semmi nem utalt arra, hogy bármilyen baj történne, amint alámerül. Ám ahogyan a vízbe ért, minden elsötétült körülötte. A kezdeti sokk után az 56 éves férfi ráeszmélt, hogy tulajdonképpen egy bálna szájában van. Michael azonban sok időt nem töltött a bálna belsejében, mert az állat felbukkant a felszínen és kiköpte magából. A beszámoló alapján Michael a riadalmon és egy térdsérülésen kívül szerencsésen megúszta a bibliai balesetet.

A megkérdezett szakértők szerint az eset akkor történhetett, amikor a bálna nagyra tátotta a száját, hogy minél több halat begyűjthessen. A tengerbiológusok ugyanis egyöntetűen azt állítják, hogy a bálna sosem vadászik emberre. Véleményük szerint a furcsa eset a véletlenek sorozat miatt következhetett be.

További színes híreinket itt találod, válogass kedvedre:

(forrás: 444.hu)

Kámány Andrea

Friss

  • Autók

Buzz Lightyear beköltözött a Porsche garázsába: Toy Story ihlette 911-esek jönnek, és ezekért a gyűjtők meg fognak őrülni

A sportautók mindig is a felnőttek legdrágább játékai voltak, de a Porsche most ezt a…

2026. 04. 29.
  • Gasztro

Kiderült, hogy a nők vagy a férfiak közül kávéznak többen itthon – te mit tippelsz?

A 16–75 év közötti magyarok 88%-a kávézik, és a többség naponta él ezzel a szokással.…

2026. 04. 29.
  • Autók

Hidrogénfronton összeállt a három autóipari titán: Toyota, Daimler Truck és Volvo közösen támadja a dízel korszak végét

A haszongépjárművek világában egyre világosabb, hogy a jövő nem kizárólag akkumulátorokkal íródik. Miközben a személyautóknál…

2026. 04. 29.
  • Autók

Mutattuk már a Győrben készülő szörnyet? Nem? Akkor figyelj!

639 lóerős villámcsapás konnektorról: megérkezett az Audi RS 5 PHEV, ami egyszerre zöld és félelmetes…

2026. 04. 28.
  • Autók

A Porsche kiszáll a Bugattiból: véget ér egy luxusautós korszak, a Rimac magasabb sebességbe kapcsol

Nagyot fordul a világ a hiperautók elitklubjában: a Porsche AG hivatalosan is bejelentette, hogy megválik…

2026. 04. 28.
  • Autók

A Hyundai nem engedi el a benzinszagot: új N-motort kínoznak a Nürburgringen

Miközben az autóipar egyik fele a konnektort keresi, a másik pedig próbálja túlélni az emissziós…

2026. 04. 27.