Háborúban született az első elektromos Peugeot

Írta:
Drive Me Baby

Két év alatt mindössze 377 darab készült az autóból

A megszállás végzete utolérte a kisautót: felső utasításra leállt a gyártása. Bár technikája és konstrukciója a kényszerhelyzet ellenére modernnek számított, a kisméretű jármű a háború után már nem volt fontos, így gyártását soha nem indították újra. Akár feledésbe is merülhetett volna, ám 2009-ben a Peugeot egy fontos tanulmányautója, a BB1 felidézte szellemét. A mindössze 2,5 méter hosszú, 1,6 méter széles elektromos koncepciójármű legalább olyan bravúros konstrukció volt, mint ihletadó elődje. A parányi karosszériában négy utasnak találtak helyet a tervezők, és még így is maradt 160 liternyi hely a csomagoknak.

BB1 tanulmányautó

A BB1 két villanymotorja összesen 20 lóerőt fejtett ki, a két hátsó ülés alatt elhelyezett, modern lítium-ion akkumulátorokkal pedig akár 120 kilométert képest volt egy huzamban megtenni.

Habár a csomagtér ajtajának felső széléig húzódó szélvédő radikális ötletét nem vette át a BB1-től, a most piacra lépő e-208 – amelyhez nemrég ötletes kültéri reklámot készítettek – méltó utódja lesz elektromos előfutárainak.

Oldal: 1 2 3

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Luxus ez a Lexus, csak találjunk neki elég nagy parkolóhelyet – RX 450h+ teszt

Elegáns külső, igényesen kialakított utastér, gyönyörű anyagok és rengeteg kényelmi extra várja az embert, miközben…

2026. 08. 28.
  • Tech

Túl sok képernyőidő? Így érdemes elkezdeni a digitális detoxot

A magyarok több mint harmada úgy gondolja, hogy túl sok időt tölt képernyő előtt. Egy…

2026. 08. 28.
  • DMB Kisokos

Vezess tudatosan: a pénztárcád és az autód is hálás lesz

A járműtulajdonosok számára a mindennapi autóhasználat során az üzemanyag mellett a karbantartási- és üzemeltetési költségek…

2026. 08. 27.
  • Aktuális

Vissza a munka világába kisgyermekesként: így érdemes felkészülni az újrakezdésre

A gyermekvállalás utáni munkába állás a szülők életében jelentős változást jelent. A szeptemberi iskolakezdési időszakkal…

2026. 08. 27.
  • Autóvilág

A 6-os úton már nem elég a Wazet nézni: civil autókból is mérik a sebességet

Aki eddig úgy gondolta, hogy a 6-os út M0 és Savoya Park közötti szakaszán elég…

2026. 08. 27.
  • Autók

Meggyőzött a mozgó kijelzős hibrid? – Omoda 7 teszt

Nézzünk egy kicsit utána, honnan is érkezett a tesztalany. Az Omoda egy modern autómárka, amelyet…

2026. 08. 26.