Gyerekkel karanténban: így turbózd fel az egészségét!

Írta:
Drive Me Baby

Sokunknak új helyzet most az otthon maradás; a legkeményebb feladatuk talán azoknak van, akik gyerekkel vannak karanténban. Ilyenkor főleg maguknak a gyerekek számára a legnagyobb ellenség a túlzott elkényelmesedés, a nassolás, a mozgáshiány és a rendszertelen étkezés. Ez ugyanis nemcsak hízáshoz, hanem a védekezőképesség gyengüléséhez is vezethet. Dr. Farkas Kitti tanácsait betartva azonban gyermeked fitten és erős immunrendszerrel léphet majd ki a lakásból a „visszatérés” idején.

A legfontosabb a rutin felállítása

Többet vagyunk otthon, jut idő a főzésre is, éppen ezért együnk finom, változatos és természetes ételeket. Különösen figyeljünk arra, hogy gyermekeinknek is legyen tartalmas, meleg ebédje. Kerüljük a tartósított ételeket, próbáljunk meg minél természetesebb élelmiszereket fogyasztani. Ahogyan a felnőtteknek, úgy a gyerekeknek is be kell tartaniuk olyan alapszabályokat, melyek az egészséges anyagcserét támogatják.

Dr. Farkas Kitti (Fotó: Ízes Élet)

„A tini korú gyereknek már el lehet magyarázni, miért fontos, hogy inzulinszintünk ne ugráljon, ehhez pedig rendszer kell az étkezésbe. Amellett, hogy a gyakori és egészségtelen étkezéssel magasan tartjuk az inzulinszintet, általában több kalóriát viszünk be a szükségesnél, anélkül, hogy észrevennénk. Mindkettő egészségtelen. Fontos ennek ellensúlyozására a napi háromszori étkezés, melyek közül az ebéd legyen a szénhidrátban leggazdagabb, mert így követjük szervezetünk természetes napi inzulinszint-ingadozását és a nassolást, farkaséhséget is elkerüljük” – szögezi le dr. Farkas Kitti.

A cikk a következő oldalon folytatódik.

Oldal: 1 2 3

Drive Me Baby

Friss

  • Autóvilág

„Egy egész autó is eltűnhet mellettük!” – újabb budapesti járműveken figyelmeztetnek a holttérre

A Budapesti Közművek járműveire is felkerültek a „Vigyázz, holttér!” matricák. A BKK kezdeményezése arra hívja…

2026. 10. 17.
  • Autóvilág

Újabb fordulat a 2035-ös autós tervekben: enyhítene a szabályokon Berlin és Párizs

Franciaország és Németország közös álláspontot alakított ki az európai autóipar jövőjéről: rugalmasabb kibocsátási előírásokat és…

2026. 10. 17.
  • Egyéb

Már száz rövid CAF-villamos Budapestnek: forgalomba állt a 2300-as

Forgalomba állt Budapesten a 2300-as pályaszámú CAF-villamos, amellyel százra nőtt a főváros számára beszerzett rövid…

2026. 10. 16.
  • Autók

Időtálló minőség: megújult a 20 éves Budapest Motors

Idén szeptemberben ünnepelte 20 éves születésnapját a Budapest Motors. A 2006-ban alapított vállalat az elmúlt…

2026. 10. 16.
  • Autók

Spanyolos karakter, győri hajtás: a CUPRA Raval volánjától a gyártósorig

Budaörsnél még a CUPRA Raval volánjánál ültünk, Győrben már egy elektromos hajtás összeszerelésén dolgoztunk. Az…

2026. 10. 16.
  • Autók

Utak? Amerre az új Tesla Roadster tart, ott már nincs szükség rájuk

Elon Musk egy rakétahajtóművekkel felszerelt elektromos sportkupéról rántotta le a leplet, amely rámpákról elrugaszkodva szaltózni,…

2026. 10. 16.