Koronavírus-játék indult, amivel segítheted az egészségügyi dolgozókat, és még te is jól járhatsz vele. A héten megjelent az első magyar fejlesztésű alkalmazás, melyben vakcinákat gyűjthetünk, miközben ki kell térnünk a koronavírus molekulák elől. Aki az adott hónapban a legtöbb vakcinát összegyűjti, 100 ezer forint készpénzt nyer és egyben 100 ezer forinttal segíti az egészségügyi dolgozókat. A Griff vakcinagyűjtés már elindult, csatlakozz te is!
„Mivel az üzleteinket be kellett zárni, sokat gondolkodtunk, hogy hogyan tudnánk egy picit feldobni az emberek kedvét, ha online vásárolnak. Innen jött az ötlet, hogy fejlesszünk egy applikációt, ami szórakoztató és még pénzt is lehet vele nyerni, a koronavírus-téma pedig adta magát – árulta el Sütő Olivér, a magyar tulajdonú divatcég ügyvezetője. – Az elmúlt évben rákényszerültünk az állandó otthonmaradásra. Szinte mindent a négy fal között intézünk, legyen szó nagybevásárlásról, étel házhozszállításról, vagy a ruházati cikkek beszerzéséről. Erre még rájön, hogy a bezártság és a bizonytalanság miatt mindenki feszültebb. A „vakcinagyűjtés” most nagyon is aktuális, és bízunk benne, hogy ezzel az iróniával átitatott kis játékkal valamennyire oldunk a járvány okozta feszültségeken.”
A játék lényege, hogy minél több vakcinát összegyűjts úgy, hogy közben kikerüld a szembejövő koronavírus molekulákat, különösen a mutáns verziókat. De vigyázz, mert ha összeszedsz 3 vírust, kezdheted elölről az egészet. Minél több pontot gyűjtesz, annál értékesebb vásárlási utalványra válthatod be azt a webshopban. Minden szint elérésével kb. 250 – 500 forint gyűjthető. „Minden tiszteletem az egészségügyben dolgozóknak, akik nap mint nap értünk küzdenek a kórházakban, rendelőkben, oltópontokon, és akik a leginkább ki vannak téve a fertőzésveszélynek. Ezért úgy döntöttünk, hogy a legtöbb pontot szerzett játékos 100 ezer forint készpénzt nyer, és az ő nevében eljuttatunk 100 ezer forintot a Vöröskeresztnek, akik továbbítják az adományt az egészségügyi dolgozók felé” – nyilatkozta az ügyvezető.
Az új koronavírus-járték bárki számára ingyenesen letölthető az App Store-ból vagy a Google Play áruházból.
Miközben manapság lassan egy fapados kisautóért is csillagászati összegeket kérnek, a Dolphin G 8 890…
A hazai lakosság többsége fejenként 200 ezer forintnál kevesebbet szánna a pihenésre, azonban legtöbben csak…
A vállalatok elektromos autó beszerzését ösztönző támogatási program, amelyet már két éve indítottak el, ismét…
Sokan úgy tekintünk az autónkra, mint egyfajta mobil nappalira vagy a saját kis énidő buborékunkra.…
Nyáron a hosszabb utazások mellett néha csak néhány percre ugrunk be az autóba, ez azonban…
Tovább bővül az elektromos Mercedes-Benz GLC kínálata, hiszen Magyarországon mostantól a Mercedes-Benz GLC 250 electric…