Giorgio Armani: a tervezőzseni, aki felépített egy birodalmat

Írta:
Drive Me Baby

Ha létezik olyan ma a divatban, hogy élő legenda, akkor ez a titulus egyértelműen Giorgio Armani olasz divattervezőt illeti. Akinek nevéhez a divatvilágot alapjaiban megformáló újítások kötődnek, ráadásul az Armani mindig is a leginkább emberarcú divatházak közé tartozott.

Végigjárta a divatszakma ranglétráját

Giorgio Armani eredetileg egyáltalán nem a divattervezésben képzelte el a karrierjét. Ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy 1950 és 1953 között a milánói egyetem orvosi karának volt a hallgatója, igaz az iskolát végül nem végezte el. Ezután a veronai katonai kórházban dolgozott, ám itt gyorsan ráébredt, hogy mégsem az orvoslás lesz a hivatása, ezért új állás után nézett.

Félelmetesen magasra ívelő pályafutása a divatvilágban igen szerényen, egyszerű kirakati öltöztetőként indult egy milánói boltban. Itt később Armani a férfi részleg eladója lett, így sok más kollégájával szemben tervezői pályáját már úgy kezdte, hogy nem volt előtte ismeretlen a divat üzleti oldala.

A ’60-as évek közepén az üzletember-stylist Nino Cerutti már tervezői ajánlattal kereste Armanit. Giorgio ezután több mint tíz évig tervezett a Cerutti-nak férfi kollekciókat. Ezzel párhuzamosan szabadúszó munkákat is vállalt, így előfordult, hogy egyszerre akár tíz cég is foglalkoztatta. Majd az 1970-es évek elején Giorgio megismerkedett Sergio Galeotti-val, aki a későbbiekben partnerévé vált a luxusmárka Armani megalapításában és menedzselésében. A szabadúszóként dolgozó Giorgio végül 1975 júliusában szánta rá magát a cégalapításra. A friss divatmárka irodájának első bérleti díját és az első fizetéseket eladott Volkswagenjéből finanszírozta. Nem sokkal később pedig már be is mutatták az Armani néven futó első kollekcióját az 1976-os tavaszi/nyári szezonra.

Lapozz és megtudhatod, milyen újításokat hozott a divatvilágnak az olasz divatmárka.

Oldal: 1 2 3

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Audi Nuvolari GT3? A négykarikások új hiperautója már most felkavarta a versenysport állóvizét

Egy fotó, ami beindította a találgatásokat Az Audi nem aprózta el az új Nuvolari bemutatását.…

2026. 06. 09.
  • Hírek

Márquez visszatért a trónra: kaotikus Magyar Nagydíj után századik győzelem a MotoGP-ben

Dupla győzelem és dominancia a magyar hétvégén A Ducati 33 éves klasszisa 266 napnyi szünet…

2026. 06. 08.
  • Autók

Kínai fordulat Le Mans előtt? A BYD is képbe került az Alpine hypercar-programjánál

Új tulajdonost kereshet az Alpine hypercar-programja Komoly változások jöhetnek a Hosszútávú Világbajnokság mezőnyében: úgy tűnik,…

2026. 06. 08.
  • Autók

Új rivális tör a Forza Horizon trónjára? – A „Clutch” elhozza a bűn és versenyzés kettős világát

Egy új nyílt világú autós játék készül belépni a műfajba, és már most úgy tűnik,…

2026. 06. 06.
  • Teszt

Ford Kuga Sound Edition 2.5 Full Hybrid – itt a jó hangulat is alapfelszereltség

A Ford Kuga Sound Edition 2.5 Full Hybrid egy limitált széria, amely az ST-Line X…

2026. 06. 05.
  • Autók

A hidrogén jövője Le Mans-ban: a Toyota új prototípusa először gurul közönség előtt

A Toyota újabb merész lépést tesz a motorsport és a fenntartható technológiák terén: a márka…

2026. 06. 05.