Ginforradalom Magyarországon: ez lehet 2020 slágeritala!

Írta:
Drive Me Baby

Minden évnek meg vannak a slágeritalai, idén nagyot ment például a FriciSpritz, amelynek alapanyagát két gyöngyözőbor, a Rosé és a Fehér Frici adja. A gyöngyözőbort is imádták a magyarok, de robbanásszerűen megnőtt idén a gin fogyasztás is idehaza. Sokak szerint a kézműves gin lehet 2020 slágeritala.

A gin már nem tonikkal a legizgalmasabb

„Világszerte robbanásszerűen megnőtt a gin iránti kereslet, ami elsősorban a kézműves ginek megjelenésének köszönhető. A helyi ginmanufaktúrák lokálisan ismert alapanyagokat használnak, ami miatt a közönség is nyitottabbá vált az italra. Ráadásul több, mint 160 összetevőből lehet gint készíteni, ami sokkal több kreativitást enged meg a főzőmestereknek, mint az egyéb tömény italoknál. Külföldön pedig ugyan ez a helyzet a fogyasztókkal is: egyre népszerűbb a gin jéggel, és olyan fűszerekkel, amikkel saját magunk ízesíthetjük” – mondta el Viszkei Ágnes, a Búzavirág gin társtulajdonosa. Úgy látja, megállíthatatlan a ginforradalom Magyarországon. Azokban az országokban, ahol a gin forradalma előbb megérkezett, már nem isszák cukros tonikkal, a fogyasztók inkább új ízeket keresnek.

Finomodik az igény a különlegesebb, kézműves ginre, mint önállóan fogyasztható italra; fotó: Búzavirág Dry Gin Facebook

2020 slágeritala a kézműves gin

A legújabb magyar kézműves gin hazai vadvirágokból készült. 24  összetevő, többek között hársfa, akác- és búzavirágszirom is került az italba, amelyet jellegzetes kék színe miatt Búzavirág névre kereszteltek. Mindösszesen 3 főzet készül idén belőle, azaz 900 palack kerül piacra a világoskék györkönyi ginből.

Forrás: Turizmus Online

Drive Me Baby

Friss

  • Hírek

Megérkeztek az árak: már előrendelhető a Geely MONJARO EM-i!

Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…

2026. 11. 05.
  • Celeb

Pokorny Lia 17 perc alatt végzett a KRESZ-vizsgán, az autókulcsát viszont néha 20 percig keresi

Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…

2026. 11. 05.
  • Autók

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

2026. 11. 04.
  • Autóvilág

Miért a családot hívjuk, ha baj van az úton?

Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…

2026. 11. 04.
  • Autók

Lánctalpas Toyoták a hóban: öt Snowhunter terepjáró készül a SEMA-ra

Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…

2026. 11. 04.
  • Autók

Karakteres megjelenés, néhány szokatlan megoldással – KGM Torres teszt

A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…

2026. 11. 03.