Hamarosan már gyakorlatilag teljes lesz a Budapest Gyógyfürdői Zrt. fürdős kínálata. Március 15-én az összes fürdőjüket bezárták és azóta ütemezetten nyitották ki újra a létesítményeket. Ezek közül utoljára maradt a Gellért Gyógyfürdő, amit szeptember 1-jétől látogathatnak újra a vendégek. A hullámmedence kivételével a patinás gyógyfürdő minden szolgáltatása ismét elérhető lesz.
Az újranyitással párhuzamosan változnak a jegyárak is, méghozzá előnyükre. Az eddig a legdrágább fürdők közé tartozó Gellért egész elérhető áron kínálja majd a belépőket. A járványhelyzetet megelőzően egy szekrényes belépő hétköznap 6300 forintba, hévégén 6600 forintba került. Egy 15 alkalmas szekrényes bérletért pedig március 15-e előtt 84 100 forintot kellett fizetni.
Szeptember elsejétől azonban az alábbi árak lesznek érvényesek:
Van azért, ami kicsit drágul is. Korábban egy kabinos belépő felára hétköznap 400, hétvégén 500 forint volt. Most egységesen 1000 forint felárat kell fizetni a kabin használata esetén. Érdemes azt is tudni, hogy a Zsigmondy Klubkártya érvényessége a koronavírus miatti kialakult zárvatartás idejével meghosszabbodik.
A BGYH Zrt. ugyanakkor azt is bejelentette, hogy augusztus 16-tól a fedett egységgel rendelkező fürdők bejáratánál hőmérséklet-ellenőrzést végez a belépőkön. 37 fok feletti testhőmérséklet esetén a belépés nem engedélyezett.
A Budapest Gyógyfürdői Zrt. létesítményei közül már csak a Király Gyógyfürdő tart zárva, viszont sajnos a törökfürdő zárva is marad egy darabig. A fürdő állapota ugyanis olyannyira leromlott, hogy jelenlegi formájában nem lehet újranyitni, a járvány okozta visszaesés miatt ennek felújítására nem maradt forrás.
Forrás: Termál Online
A rendszeres autómosás azonban messze nem csak esztétikai kérdés: a felgyülemlő por, levelek és rovarmaradványok…
Amikor először eszembe jutott a kifejezés, hogy “Fly like a G6”, csak egy laza popslágerre…
Egy hely, ahol végre lelassulhatsz A golfpálya egészen más világ, mint a rohanó hétköznapok. Egy…
Új márka születik, globális tervekkel Egy teljesen új fejezet kezdődik a Freelander név történetében: a…
Hazai bajnoki cím után irány a nemzetközi színtér A hazai ralipályák után most jóval nagyobb…
Egy nap a szolnoki Adventure Parkban, ahol a pályamotoros múlt találkozott a tereppel Ha valaki…