Fördős Zé megúszós receptjei inspirálták az új bolti egytálételeket

Írta:
Kata

Kevés idejük van a főzésre, kedvelik az egyszemélyes, előre csomagolt kiszereléseket, egészségtudatosak: ők az úgynevezett „kényelmi vásárlók”, akik számára most izgalmas egytálételek jelennek meg a boltok polcain.

A kényelmi fogyasztók olyan fiatalok, akik számára a szabadidő elsődleges fontosságú. Nem tudnak és nem is akarnak főzni, tökéletesen elégedettek a készételekkel, sőt sokszor inkább a bolti ízeket preferálják a házi koszttal szemben. De mindez nem jelenti azt, hogy „bármit” megennének, sőt! E vásárlói szegmens tagjai ügyelnek az egészséges életmódot támogató összetevőkre és a környezeti szempontokra is.

Nemzetközi ízek melegen és hidegen

Erre az igényre alapozva bővítette úgynevezett convenience-palettáját a SPAR. Ehhez olyan partnert nyert meg a cégcsoport, aki a hazai gasztronómiában letette a névjegyét igényes, mégis gyorsan és könnyen elkészíthető, hazai alapanyagokra épülő ételkreációival. Ő pedig nem más, mint Fördős Zé magyar televíziós műsorvezető, a Konyhafőnök című népszerű főzőműsor állandó műsorvezetője és egyben zsűritagja is, aki a Street Kitchen egyik alapító arca.

Fotó: Spar.hu

„A saláták ötlete már régen körvonalazódott bennünk. A Street Kitchennél a megúszósság hívei vagyunk, ha főzésről van szó, éppen ezért ajánlunk sok egyszerű receptet az olvasóinknak. De mi is tudjuk, hogy nem minden nap fér bele, hogy az ember összedobjon magának valamit vacsira, így a salátareceptek kitalálásánál figyelembe vettünk minden igényt, kedvezni akartunk a húsevőknek, a vegáknak és azoknak is, akik odafigyelnek arra, mit esznek. Sőt, az is szempont volt, hogy ne csak egy-egy ebédet váltsunk ki velük, hanem legyen köztük olyan is, ami akár köretként is használható egy laza, gyorsan összedobható húsétel mellé. Közösen így öt olyan kényelmi kaját fejlesztettünk ki, amikkel tényleg jól lehet lakni, a szuperpastától a bulguron át a rizstésztasalátáig!” – mondta Fördős Zé.

Fotó: Drive Me Baby

A Fördős Zé által megálmodott ízek

Íme, az új termékpaletta:

  • Bulgursaláta fetával és fokhagymás parajjal (bulgur, feta sajt, bébi spenót, aszalt paradicsom)
  • Csirkés tabbouleh (bulgur, petrezselyemzöld, csicseriborsó, csirkehús)
  • Ázsiai rizstésztasaláta (rizstészta, sárgarépa, fejeskáposzta, póréhagyma, földimogyoró)
  • Görög tésztasaláta (kagylótészta, lilahagyma, olívabogyó)
  • Zé szuperpasta salátája (fusili tészta, vörös pesto, lilahagyma, csirkehús)
Fotó: spar.hu

A fenti ételek nem mikrózható tálcákban kerülnek forgalomba. Ám egy tányérra áttéve, és úgy megmelegítve a gusztusos tálalás is megoldható, ami fontos eleme a kulturált étkezésnek, akkor is, ha csak egy gyors ebédre van időnk. Ráadásul ezeket az ételeket úgy alkotta meg a csapat, hogy melegen és hidegen fogyasztva egyaránt jó ízélményt nyújtsanak.

A termékek 2022. szeptember 8-tól érhetőek el a SPAR Extra kínálattal rendelkező üzleteiben (Bulgur saláta, Görög tésztasaláta, Szuperpasta saláta) és az INTERSPAR-okban (a teljes termékpaletta).

Kata

Friss

  • Autók

Karakteres megjelenés, néhány szokatlan megoldással – KGM Torres teszt

A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…

2026. 11. 03.
  • Nők az autóvilágban

Környei Ágnes: az egyedi megközelítések inspirálnak a munkámban és az autóválasztásban is

Egy sikeres forgalmi vizsga a névnapján, az első saját Fiat Punto, egy sportos Stilo Racing…

2026. 11. 03.
  • Autók

Sportkombinak öltözött a Toyota: látványos Crown Signia készül a SEMA-ra

Szélesített karosszériával, ültetett futóművel és Lexus-fékekkel érkezik a Toyota Crown Signia GT-S Performance Concept a…

2026. 11. 03.
  • Autók

Louis Vuitton utazóládákkal és monogramos részletekkel hódít a Porsche 911

Mi történik, ha a világ egyik legismertebb luxusdivatháza és a klasszikus Porsche 911-esek újragondolásáról híres…

2026. 11. 02.
  • Autóvilág

Őszi óraátállítás: sötétben a megszokott út is veszélyesebb lehet

Az őszi óraátállítás után sokan már sötétben indulnak haza, miközben vezetési szokásaik alig változnak. Az…

2026. 11. 02.
  • Autók

A Forma–1 világa egy fényképezőgépben: különleges Leica-modell érkezett

A versenypályák világából merített ihletet a Leica legújabb különkiadása, amely a Forma–1 jellegzetes anyaghasználatát és…

2026. 11. 01.