A Filharmonikusok az online térbe költöztek, ne maradj le az előadásukról!

Írta:
Drive Me Baby

Zenebarátok körében hagyománynak számít hangversennyel zárni az évet és azzal köszönteni az újat. Hiába reménykedtünk abban, hogy talán 2021 januárja már mentes lesz minden korlátozástól, az előadóművész és közönsége közvetlen találkozására úgy látszik, még várni kell. És addig? Sorra maradnak el a várva várt koncertek? Erről szó sincs. A Nemzeti Filharmonikusok meghirdetett hangversenyei az adott időpontban, módosított műsorral meghallgathatók lesznek a MÜPA oldalán. S hogy az élmény még inkább hasonlítson az élő előadásra, ezek a zenés estek nem felvételről fognak menni, hanem live streaming közvetítéssel a BBNH-ból.

A Nemzeti Filharmonikusok számára fontos a közönség, ezért ebben az átmeneti időszakban is mindent megtesznek annak érdekében, hogy ne kelljen nélkülöznünk a zenei élményt; fotó: Csatlós Norbert

A január 14-ére meghirdetett hangverseny helyett a kórus kamarakoncertjének előadását hallhatjuk. A közvetlen hangulatot és élményt ebben az esetben is az élő streamelés adja az alábbi programmal. Heinrich Schütz: An den Wassern zu Babel, Andreas Hammerschimdt: Ach Jesus stirbt és Johann Michael Bach: Nun hab ich überwunden. A második egységben két Franz Schubert zongoradarab hangzik el. Majd Szergej Rachmaninov: Vesperás című művéből lesznek részletek. Az estet Horváth Márton Levente: O salutaris hostia, Csemiczky Miklós: Pater noster, Orbán György: 90. genfi zsoltár  /zongora/ és 150. genfi zsoltár  /zongora/ darabjai zárják. Közreműködik Bizják Dóra zongoraművész. Ez pedig az esemény Facebook oldala.

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Buzz Lightyear beköltözött a Porsche garázsába: Toy Story ihlette 911-esek jönnek, és ezekért a gyűjtők meg fognak őrülni

A sportautók mindig is a felnőttek legdrágább játékai voltak, de a Porsche most ezt a…

2026. 04. 29.
  • Gasztro

Kiderült, hogy a nők vagy a férfiak közül kávéznak többen itthon – te mit tippelsz?

A 16–75 év közötti magyarok 88%-a kávézik, és a többség naponta él ezzel a szokással.…

2026. 04. 29.
  • Autók

Hidrogénfronton összeállt a három autóipari titán: Toyota, Daimler Truck és Volvo közösen támadja a dízel korszak végét

A haszongépjárművek világában egyre világosabb, hogy a jövő nem kizárólag akkumulátorokkal íródik. Miközben a személyautóknál…

2026. 04. 29.
  • Autók

Mutattuk már a Győrben készülő szörnyet? Nem? Akkor figyelj!

639 lóerős villámcsapás konnektorról: megérkezett az Audi RS 5 PHEV, ami egyszerre zöld és félelmetes…

2026. 04. 28.
  • Autók

A Porsche kiszáll a Bugattiból: véget ér egy luxusautós korszak, a Rimac magasabb sebességbe kapcsol

Nagyot fordul a világ a hiperautók elitklubjában: a Porsche AG hivatalosan is bejelentette, hogy megválik…

2026. 04. 28.
  • Autók

A Hyundai nem engedi el a benzinszagot: új N-motort kínoznak a Nürburgringen

Miközben az autóipar egyik fele a konnektort keresi, a másik pedig próbálja túlélni az emissziós…

2026. 04. 27.