Szombaton hivatalosan is elértük az ötmillió beoltottat, ez pedig azt jelenti, hogy a zenés-táncos rendezvények védettségi igazolvánnyal ismét látogathatók lesznek. A bűvös szám elérésének hírére több hazai fesztivál is jelezte, hogy idén újra várják a bulizni és kikapcsolódni vágyókat. Ha érdekel, milyen további enyhítésekkel jár az 5 millió beoltott elérése, kattints ide!
„Az idén megtartják a Campus Fesztivált a debreceni Nagyerdőben – jelentette be szombaton közleményben a rendezvény igazgatója. – A Campus szervezői csapata hónapok óta azon dolgozik, hogy nyáron újra élettel tölthessék meg a debreceni Nagyerdőt.” Jövő héten közzéteszik a napi programbontást, a jegyvásárlási (visszaváltási, átváltási) lehetőségeket, valamennyi fontos tudnivalót. Az idei Campus Fesztivált július 21-25. között rendezik meg a Nagyerdei Stadionban és környékén.
Június közepén lesz Everness Nomád önismereti fesztivál is Siófokon. A négynapos rendezvényen, amely a természetközeli életet népszerűsíti, többek között életmóddal kapcsolatos előadások, jóga- és mozgásprogramok, valamint koncertek várják majd a közönséget. A fesztiválon öt helyszínen várják június 17. és 21. között az érdeklődőket.
Május 28-án kinyit a Budapest Park is, az első élőzenei koncert csak június 4-én lesz.
Enyhítések ide vagy oda, azt már május elején lehetett tudni, hogy idén is elmarad a Sziget Fesztivál, valamint Balaton Sound, Volt Fesztivál se lesz, de a Fezent sem tartják meg, olvasható a Telex.hu-n.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
Forrás: MTI
A Hyundai közel két évtizede, 19 éve mutatta be az i30-at, amelyet kifejezetten az európai…
Egy magyar F1-történet, ami nem csak a Hungaroringről szólt Baumgartner Zsolt neve örökre beírta magát…
A nyári hőhullámok nemcsak az embereket, hanem az autókat is extrém terhelés alá helyezik. A…
Az elektromobilitás világában ma már nem egyetlen „elektromos autó” létezik, hanem több különböző technológiai megoldás…
Autóval a belvárosba szombaton? Inkább ne Június 27-én, szombaton mindenképp érdemes letenni az autót a…
Van az a pillanat a négynapos hosszú hétvégék előtt, amikor a ház előtt állva, a…