Ferrari földön és vízen: Árulják a márka egyetlen motorcsónakját

Írta:
Drive Me Baby

A Ferrari márkáról vélhetően a legtöbbünknek az egyik legsikeresebb Forma-1-es csapat és a méregdrága sportkocsik jutnak eszébe. Éppen ezért sokan nem is gondolnánk, hogy az olasz márka nem csak földön, de vízen is bizonyított már. Nem is akárhogy! A Ferrari egyetlen hajója, az 1952 ben épített motorcsónak a mai napig kategóriájának rekordere.

Ferrari Arno XI: 600 lóerő, 241 km/h

A Ferrari motorcsónak a kor egyik legsikeresebb motorcsónak-versenyzője, Achille Castoldi kérésére készült el, aki fejébe vette, hogy a 400 kilós után a 800 kilós kategóriában is sebességrekordot szeretne felállítani. Ehhez persze a létező legjobb versenycsónakot kellett megépíttetnie, amihez a Ferrari segítségét kérte.

Miután sikerült meggyőznie a márka alapítóját, Enzo Ferrarit, hogy a Ferrari motorját autó helyett hajóban is felhasználhassák, Castoldi hajója megkapta azt a 4,5 literes 12 hengeres motort, amelyet a kor legjobb Ferrari versenyautóiban is használtak. Az új motort beépítették az Arno Apelre által kifejlesztett, a korábbiaknál jóval kisebb közegellenállást biztosító hajójába, amely így már 550-600 lóerőre képes volt. Az elkészült jármű a Ferrari Arno XI nevet, és természetesen Ferrari piros színt kapott.

Castoldi végül 1953. október 15-én az Iseo tavon felállította a hőn áhított 800 kilós motorcsónakok sebességrekordját (241,4 km/h), amelyet a mai napig senki nem döntött meg.

A következő oldalon megtudhatod, mennyit ér a Ferrari motorcsónak.

Oldal: 1 2

Drive Me Baby

Friss

  • Celeb

Pokorny Lia 17 perc alatt végzett a KRESZ-vizsgán, az autókulcsát viszont néha 20 percig keresi

Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…

2026. 11. 05.
  • Autók

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

2026. 11. 04.
  • Autóvilág

Miért a családot hívjuk, ha baj van az úton?

Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…

2026. 11. 04.
  • Autók

Lánctalpas Toyoták a hóban: öt Snowhunter terepjáró készül a SEMA-ra

Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…

2026. 11. 04.
  • Autók

Karakteres megjelenés, néhány szokatlan megoldással – KGM Torres teszt

A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…

2026. 11. 03.
  • Nők az autóvilágban

Környei Ágnes: az egyedi megközelítések inspirálnak a munkámban és az autóválasztásban is

Egy sikeres forgalmi vizsga a névnapján, az első saját Fiat Punto, egy sportos Stilo Racing…

2026. 11. 03.