Ételfutárként kénytelen dolgozni Meződi József, az Apostol 79 éves frontembere

Írta:
Kámány Andrea

Bizony a koronavírus mindenki életét átformálta. Ahhoz pedig, hogy könnyebben elviselhetőek legyenek a mindennapok, munkára és pénzre van szükség. Nincs ez másként a sztárok életében sem. Az Apostol együttes frontembere, Meződi József éppen emiatt vágott bele 79 évesen egy új szakmába. Mutatjuk, mi áll a döntése mögött!

Amíg nincs Apostol, Meződi József ételt szállít

„Másként belehalnék az unalomba” – nyilatkozta az ACNewsnak az Apostol frontembere. Az énekes ezzel a kijelentéssel indokolta, miért vállalt 79 évesen egy merőben más szakmát a vállára. Mindazok ellenére, hogy nem csupán a fellépésekből volt bevétele a hazai sztárnak, mégsem érezte magát hasznosnak. Családi vállalkozásként működő étterme ugyanis szintén nem nyithatott ki a pandémia ideje alatt. A házhoz szállítás azonban elindulhatott. Így történt, hogy 79 évesen, maga Meződi József lett az ételfutár.

„Minden nap déltől estig viszem házhoz a megrendelt finomságokat. Muszáj valamit csinálnom, hogy ne haljak bele az unalomba, mert hozzá vagyok szokva ahhoz, hogy mindig van valami dolgom. Így pedig a rajongókkal is személyesen tudok találkozni. Sokan meg is lepődnek, és először nem értik, mit keresek a házuk előtt, de nagyon örülnek, hogy ha csak így is, de tudunk találkozni” – nyilatkozta az énekes. Az énekes eddig sikeresen megúszta a vírust, egy hete pedig már feleségével közösen megkapták a második oltást is. Az Apostol frontembere, Meződi József pedig bízik abban, mielőbb véget ér ez a sokszor reménytelennek tűnő helyzet.

Ezek is érdekelhetnek:

Kámány Andrea

Friss

  • Trend

Longevity: a hosszú és teljes élet titkát kutatta a Bosch és a Richter, meglepő eredményekre jutottak

Sokan és régóta keresik a longevity, vagyis a hosszú és egészséges élet titkát. A magyarországi…

2026. 09. 25.
  • Autók

Bővül a modellkínálat: már rendelhető az új, tisztán elektromos Mercedes-Benz C-osztály C 300 4MATIC electric modellváltozata

A vadonatúj, tisztán elektromos Mercedes-Benz C-osztály modellkínálata újabb változattal bővül: már rendelhető a C 300…

2026. 09. 25.
  • Autók

Elegancia, ami nem akar bizonyítani – Volvo XC60 használtteszt

Vannak tesztautók, amelyekről néhány nap után könnyű összefoglalni, mi tetszett bennük és mi kevésbé. Aztán…

2026. 09. 24.
  • Autóvilág

Új korszak a Mercedes-Benz kishaszonjárműveinél: elektromos VLE, digitális ökoszisztéma és a jövő Sprintere Hannoverben

A Mercedes-Benz Vans 130 éve dolgozik azon, hogy járműveivel és szolgáltatásaival minél hatékonyabban támogassa üzleti…

2026. 09. 24.
  • Egészség

Így használd az őszi gyógynövényeket a mindennapokban

5 raktikus tipp, hogyan használhatod az őszi gyógynövényeket a mindennapokban – különösen női egészség, immunerősítés…

2026. 09. 22.
  • Autók

Ablaktörlőcsere – Mikor kell újat venni? Mutatjuk!

Az autó ablaktörlője az egyik leggyakrabban cserélendő alkatrész. Ennek ellenére kevesen tudják, mikor érdemes újat…

2026. 09. 22.