Hamarosan megszűnik a lájkolás a Facebookon

Írta:
Drive Me Baby

Elérkezett az idő a Facebook-oldalak átszabására, a változásokat már következő hetekben-hónapokban életbe lépteti a közösségi oldal. Az eddigiekhez képest az egyik legkomolyabb változás, hogy eltűnik a lájk, azaz a kedvelés gomb a Facebook-oldalak esetében. A hangsúly ezentúl a kedvelések száma helyett a követők számán lesz.

Eltűnik a lájk a Facebookról

Ennek oka, hogy a Facebook szerint utóbbi sokkal többet elmond az adott oldal valódi népszerűségéről, mint az, hogy hányan lájkolták azt. Előfordul ugyanis, hogy valaki csak azért kedvel egy Facebook-oldalt, mert az ismerőse megkérte erre, vagy mert korábban tetszettek a rajta lévő tartalmak, valójában azonban már leállította a követését, vagy el is rejtette a bejegyzéseit a hírfolyamából. Az új dizájnnal a Facebook egy csapásra el is tünteti a Tetszik gombot. A lájkolás háttérbe szorítása nem teljesen váratlan lépés. A Facebook tulajdonában lévő Instagramon például már több mint egy éve nem publikus a posztokra kapott lájkok száma.

Egy másik, igen fontos újítás, hogy az oldalak saját hírfolyamot is kapnak. Ez azt jelenti, hogy az oldallal követhetünk más oldalakat, trendeket vagy épp bekapcsolódhatunk egy beszélgetésbe. Ha egy oldalt követünk, és azzal egyik kezelője hozzászól egy beszélgetéshez, akkor a kommentjét az első helyen láthatjuk a többi hozzászólás előtt.

Az álhírek és gyűlöletkeltés ellen is fellépnek

A közösségi médiában, azon belül is a Facebookon terjed a leggyorsabban a fake news. (Fotó: memyselfaneye/Pixabay)

A Facebook egy új kérdezz-felelek funkciót is bevezet – hasonlót, mint ami az Instagram-sztoriknál már működik. Ebben az esetben a felhasználók tehetnek fel kérdéseket az oldalnak, amit ha az oldal adminisztrátora megválaszol, az belekerül egy kérdésláncba. Így a követők azt végigpörgetve tudhatnak meg több információt egy adott témával kapcsolatban.

További, az átlagos felhasználók számára kevésbé érzékelhető változás az adminok szerepkörének beállításai. A Facebook azt ígéri, a moderálás is könnyebb lesz, a gyűlöletkeltő, fake news és más hasonló megjegyzéseket ugyanis az algoritmusok is szűrni fogják.

Forrás: Életforma

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Ez az autó levett a lábamról – Kia K4 GT-Line teszt

A Kia K4 a Ceed utódjaként érkezett, de vajon a gyártó legújabb kompakt modellje fel…

2026. 11. 06.
  • Autók

Honda az EICMA 2026-on: új Africa Twin, Fireblade és elektromos bringa

Megújuló motorkerékpárokkal, radaros vezetéstámogatással és egy elektromos hegyikerékpárral érkezik a Honda az EICMA 2026 kiállításra.…

2026. 11. 06.
  • Hírek

Megérkeztek az árak: már előrendelhető a Geely MONJARO EM-i!

Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…

2026. 11. 05.
  • Celeb

Pokorny Lia 17 perc alatt végzett a KRESZ-vizsgán, az autókulcsát viszont néha 20 percig keresi

Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…

2026. 11. 05.
  • Autók

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

2026. 11. 04.
  • Autóvilág

Miért a családot hívjuk, ha baj van az úton?

Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…

2026. 11. 04.