Március 18. óta többek között a regisztrációs díj eltörlésével próbál segíteni felhasználóinak a SHARE NOW. Az autómegosztó kocsijait a korábbi gyakorlathoz képest négyszer gyakrabban fertőtlenítik.
„Március eleje óta jelentősen megnőtt az érdeklődés a SHARE NOW autómegosztó szolgáltatása iránt. Ez a felhasználok számának, valamint a szolgáltatás igénybevételének növekedésében egyaránt megmutatkozott. A növekedés részben a nemzetközi autómegosztó hálózathoz való csatlakozásunkat kísérő médiakampánnyal magyarázható, de a koronavírus járvány következtében megváltozott városi közlekedés is frekventáltabb időszakokat eredményezett a szolgáltatásban. Az emberek a jelenlegi veszélyhelyzetben is nélkülözhetetlen utazásaikhoz (munkába járás, bevásárlás vagy segítségre szoruló hozzátartozók meglátogatása) a lehető legkisebb fertőzésveszéllyel járó közlekedési lehetőségeket részesítik előnyben. Mivel tudjuk, hogy sokak számára a közlekedés ezekben a napokban is elkerülhetetlen, ezért szerettünk volna hathatós segítséget nyújtani, mindamellett, hogy az autók fertőtlenítését a nemzetközi SHARE NOW sztenderdnek megfelelően szigorítottuk” – mondta el Fischer Péter, ügyvezető.
Ennek értelmében 2018. március 18-ától a prémium autómegosztó:
A bevezetett változások visszavonásig érvényesek.
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…
Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…
Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…
A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…
Egy sikeres forgalmi vizsga a névnapján, az első saját Fiat Punto, egy sportos Stilo Racing…
Szélesített karosszériával, ültetett futóművel és Lexus-fékekkel érkezik a Toyota Crown Signia GT-S Performance Concept a…