Elsősegélynyújtás a családban: tanuld meg, hogyan kell életet menteni!

Írta:
Drive Me Baby

Balesetek, vészhelyzetek bárhol, bármikor előfordulhatnak akár az utcán, akár az otthonunkban. A váratlan szituációkban gyorsan és összeszedetten kell cselekedni, ám ennek előfeltétele, hogy tisztában legyünk az életmentés alaplépéseivel. A harmadik Semmelweis Egészség Nap előadói november 9-én ingyenes, interaktív foglalkozásokon ismertetik a leggyakoribb, súlyos baleseti helyzeteket, és a legfontosabb, laikusok által is elvégezhető teendőket. Az Elsősegélynyújtás a családban című nap programjai ingyenesek, de regisztrációhoz kötöttek. Regisztrálni a semmelweis.hu/250 honlapon lehet az Egészség Napok fülre kattintva.

A gyerekek megtudhatják, hogyan hívjanak mentőt

Az Elsősegélynyújtás a családban programon a legkisebbek, szüleik és nagyszüleik számos olyan foglalkozáson vehetnek részt, amelyeken játékos formában, a gyakorlatban sajátíthatják el az életmentés alapvető tudnivalóit. A legkisebbeket, akár a 2 éves bölcsődéseket és az óvodásokat is várják a Játsszunk orvosost! – eszközös vizsgálatok gyermekek részére című interaktív foglalkozásra, ahol a kicsik megtudhatják, hogyan működik a vérnyomásmérő, mennyi oxigén van a vérünkben, és mi történik a gyerekekkel, ha megvizsgálják őket. A Ne ess pánikba! – hogyan hívjunk mentőt, ha baj van című foglalkozásán játékos körülmények között gyakorolhatják a gyerekek, hogyan kell felhívni és milyen információkkal kell ellátni a mentőket.

Játékos formában sajátítanak el nagyon fontos, életmentő ismereteket

Elsősegélynyújtás  és színes programok

A sürgősségi ellátás működése című kötetlen hangvételű előadásra várják azokat, akik eddig csak a Vészhelyzet, a Grace Klinika vagy a Dr. House című tévésorozatokban láttak sürgősségi osztályt, de kíváncsiak a valóságra is. Az Érinthet a cukorbetegség? – nyíltan a diabéteszről című programon megtudhatjuk, mik lehetnek az árulkodó jelek,  és hogyan lehet gyógyítani a diabéteszt. A koraszülöttség jelentősége című előadás résztvevőinek elárulják, mit kell tenniük, kit kell hívniuk és hová kell menniük, ha idő előtt megindul a szülés. A Gyermekkori hasfájás – ismerjük fel az aggasztó jeleket! című előadáson választ kaphatunk arra, mikor, milyenek tünetek észlelésekor kell azonnal orvoshoz fordulni és mikor lehet várni.

Újraélesztés, cukorbetegség, koraszülés – sok mindenről szól lesz noember 9-én

Az Elsősegélynyújtás a családban című egész napos rendezvény november 9-én (szombat) 10 és 17 óra között várja az érdeklődőket. Helyszín: az I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika két épülete.

Fotók: Kovács Attila/Semmelweis Egyetem

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Porszívóból rakétasportautó – a Dreame Nebula Next 01 Jet Edition, ami újraértelmezi a fizika fogalmát

A technológiai iparban időről időre felbukkan egy olyan bejelentés, amelynél nehéz eldönteni, hogy jövőbe mutató…

2026. 05. 03.
  • Autók

A Grand Limousine új korszaka: megérkezett a teljesen elektromos Mercedes-Benz VLE

A luxus és a nagy távú utazás fogalma új értelmet kapott: Magyarországon is rendelhető a…

2026. 05. 02.
  • Autók

Buzz Lightyear beköltözött a Porsche garázsába: Toy Story ihlette 911-esek jönnek, és ezekért a gyűjtők meg fognak őrülni

A sportautók mindig is a felnőttek legdrágább játékai voltak, de a Porsche most ezt a…

2026. 04. 29.
  • Gasztro

Kiderült, hogy a nők vagy a férfiak közül kávéznak többen itthon – te mit tippelsz?

A 16–75 év közötti magyarok 88%-a kávézik, és a többség naponta él ezzel a szokással.…

2026. 04. 29.
  • Autók

Hidrogénfronton összeállt a három autóipari titán: Toyota, Daimler Truck és Volvo közösen támadja a dízel korszak végét

A haszongépjárművek világában egyre világosabb, hogy a jövő nem kizárólag akkumulátorokkal íródik. Miközben a személyautóknál…

2026. 04. 29.
  • Autók

Mutattuk már a Győrben készülő szörnyet? Nem? Akkor figyelj!

639 lóerős villámcsapás konnektorról: megérkezett az Audi RS 5 PHEV, ami egyszerre zöld és félelmetes…

2026. 04. 28.