Jegymentes parkolás
(Fotó: Parkl / Socially)

A magyarországi bevásárlóközpontok közül először a Duna Plazában érhető el a a teljes mértékben érintés- és jegymentes digitális parkolás a Parkl jóvoltából. A fejlesztés célja, hogy a parkolással kapcsolatos tevékenységek úgy, mint a be- és kijutás, valamint fizetés teljesen automatikusan, felesleges papírhasználat nélkül, vagyis jegy- és készpénzmentesen történjen. Ennek köszönhetően nincs többé elhagyott parkolójegy, sorompózás vagy gombnyomkodás. Sőt, ezáltal a pláza ökológiai lábnyoma is jelentősen csökken.

A Parkl mintegy 3 éve, az app indulása óta úttörő volt a zárt téri parkolás megreformálásában. A cég évente több kutatást is készít annak érdekében, hogy a felhasználói igényeket figyelembe véve a szolgáltatásaikat továbbfejlesszék. Ebbe beletartozik az utcai parkolás mellett a parkolóházak, irodaházak és már a bevásárlóközpontok digitalizációja is.

A koronavírus felgyorsította az érintésmentes parkolást

digitális parkolás
A koronavírusnak köszönhetően az érintés-, jegy- és készpénzmentes mobilparkolás felértékelődött az elmúlt hónapokban (Fotó: Parkl / Socially)

A koronavírus után a Parkl saját felméréséből kiderült: főleg a budapesti autósok előnyben részesítenék a jövőben az érintésmentes parkolási ügyintézést. Ezt azonban nemcsak az utcai parkolásra, hanem a parkolóházakra és bevásárlóközpontokra is kiterjesztenének. A pláza parkolás-digitalizációját azért is tartják szükségszerűnek, mivel a bevásárlóközpontokban való parkolás több szempontból nehézséget jelent az autósoknak. A válaszadók 30%-a a bonyolult fizetési módot, illetve a kártyás fizetés hiányát tartja a legkörülményesebbnek, de nehezítő tényezőnek jelölték még a drága óradíjakat, illetve a szűk helyeket is. Ezen felül a megkérdezettek negyede a gombnyomkodást és a sorompózást szeretné végleg elfelejteni. Sokféle probléma ütötte fel a fejét, hiszen többen például azt is megjegyezték, hogy körülményesnek tartják a papíralapú jegyek megőrzést, illetve annak gyakori keresgélését.

A cikk a következő oldalon folytatódik.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
1
2