Elhagyja az országot Edvin Marton és családja! Ez áll a döntés mögött

Írta:
Kámány Andrea

Újabb magyar tehetség döntött úgy, hogy elhagyja szülőhazáját. Vannak, akik anyagi megfontolásból, mások családi okok miatt, de olyan is van, aki csupán a kalandvágy miatt költözik. Edvin Marton felesége ötletétől vezérelve határozta el magát. Mutatjuk, hogy hova és miért települ át a hegedű virtuóz!

Edvin Marton családjával költözik

Edvin Marton Emmy-díjas magyar hegedűművész és zeneszerző országos ismertségét különleges zenei tehetségének és modern hangzásvilágának köszönheti. Felesége, a korábbi Miss Balaton nyertese, Gombosi Adrienn, akivel 2009-ben kötötte össze életét. A szemrevaló szépségkirálynőt később szintén megismerte az ország, hiszen az egyik hazai kereskedelmi csatornán kezdett műsorvezetésbe. Egészen pontosan egy főzőműsor háziasszonyává vált. Most azonban valami megváltozott, mivel a család bejelentette: elhagyja az országot.

Marton Adrienn az egyik hazai bulvár magazinnak árulta el a nagy titkot, miszerint külföldön folytatják életüket. A család Balira költözik. Döntésük mögött azonban nem karrier vagy pénzügyi válság áll. Erről Adrienn mesélt a magazinnak adott interjújában.

„Először tavaly fordult meg bennem az a gondolat, hogy jó lenne valami új, spontán dolog az életünkben. Örülök hogy a férjemben is van annyi kalandvágyás, és vagányság, hogy amikor először megosztottam vele a bennem rejlő érzéseket megértett és támogatott. Érzem, hogy komfortzónán belül nincs olyan lehetőségem fejlődni mesélte Edvin Marton felesége.”

További sztárhírek is érdekelnek? Olvasd el korábbi anyagainkat is: 

Kámány Andrea

Friss

  • Autók

Bemutatjuk a SUV-ok megfontolt úriemberét – Honda CR-V e:HEV teszt – Honda CR-V e teszt

A Honda CR-V e Elegance nem csinál nagy ügyet magából. Alapozószürke fényezés, visszafogott forma, nagyjából…

2026. 10. 13.
  • Autók

Behúznák a féket a kínai hibrideknél: mit jelenthet ez a magyar autóvásárlóknak?

Az európai autópiacért folyó versenyben most a hibridek kerültek a tárgyalóasztalra. Az EU és Kína…

2026. 10. 12.
  • Autók

Bemutatkozott Magyarországon a Seltos – Új név, ismerős Kia -DNS

A Kia egyik globális sikermodellje most először érkezik meg a magyar piacra. A Seltos karakteres…

2026. 10. 12.
  • Autók

Dögös, elegáns és meglepően praktikus elektromos – Audi A6 e-tron Sportback teszt

Sok elektromos autóban ültem már, és az elmúlt években több modellt is volt alkalmam hosszabban…

2026. 10. 11.
  • Autóvilág

F-35B vadászgép egy Ferrari ellen: különleges gyorsulási versenyre készülnek Olaszországban

Egy Ferrari SF90 és egy F-35B vadászgép áll rajthoz egymás mellett egy olasz katonai repülőtér…

2026. 10. 11.
  • Autók

BMW iX4: a Neue Klasse technológiája találkozik a kupé-SUV-k régi trükkjével

A BMW nem engedi kihalni a kupés tetővonalú szabadidő-autókat, még akkor sem, ha a recept…

2026. 10. 10.