Dízel, benzines, villany: melyik mennyire környezet-, és pénztárcabarát?

Írta:
Drive Me Baby

Továbbra is népszerűek a benzines járművek – de vajon meddig?

Habár a benzinmotoros autók a legkevésbé gazdaságos megoldást jelentik, úgy tűnik, népszerűségük továbbra is töretlen, ami főként a használt autók alacsony árának köszönhető. A gazdaságos és környezetbarát alternatívák magas ára miatt sok friss autótulajdonos törekszik arra, hogy olcsó járművet szerezzen, még annak fényében is, hogy annak hosszú távú fenntartása jóval költségesebb lehet. Rövidtávon gondolkodva pedig a leginkább pénztárcabarát megoldást egyértelműen a használt benzines járművek jelentik, hiszen zsebünk mélységétől függően szinte bármilyen árkategóriából választhatunk. Benzinmotoros járművet a piacon már akár 500 000 forintért is találhatunk. A határ pedig, mint ahogy minden más kategória esetében, itt is a csillagos ég. Sokak számára azonban a háromszor-négyszer drágább környezetkímélőbb megoldások megfizethetetlennek tűnnek. Még akkor is, ha az ár mellett a hosszú távú fenntartási költségeket is figyelembe próbáljuk venni.

Autóvásárlás során sokan törekednek arra, hogy olcsó járművet szerezzenek; fotó: Pexels/Jay Lamping

Az elektromos autóké a jövő?

Az elmúlt években sokszor, sok helyen olvashattuk, hogy nem kell már sokat aludnunk hozzá: eljön a paradigmaváltás ideje, és az elektromos járművek átveszik a piac felett a hatalmat. A dízel, valamint a benzines járművek gyártása pedig ha nem is tejesen, de drasztikusan a háttérbe szorul majd. Egyelőre azonban úgy tűnik, ez távoli álom, és erre a “zöld” gazdasági fordulatra bizony még sokat kell várnunk. Ez már csak az EU statisztikai adataiból is jól látszik, melyek szerint Magyarországon 2019-ben a regisztrált autóknak alig 1%-a volt teljesen elektromos jármű, és mindössze 7%-uk hibrid meghajtású.

Ennek több oka is van. Ahhoz, hogy hatékonyan váltsunk elektromos autóra, számos paraméternek kell egyszerre teljesülnie. Először is fontos számításba vennünk azt, hogy milyen környezetben, milyen hosszú távon szeretnénk használni a járművet. Milyen lehetőségeink vannak a töltés megoldására, és valóban jobban járunk-e, mintha egy újabb típusú, csökkentett CO2 kibocsátású dízelautót választanánk?

Hazánkban az infrastruktúra még nem biztos, hogy teljesen felkészült a villanyautók nagy mennyiségű befogadására; fotó: Freepik/senivpetro

És persze arról sem szabad megfeledkezni, hogy elektromos technológia esetében használt jármű vásárlásában még nem nagyon gondolkodhatunk. Szóval egészen biztos, hogy környezetbarát működése ellenére ez az az alternatíva, ami rövidtávon a legnagyobb költségekkel jár. Annak ellenére tehát, hogy az elektromos meghajtás valóban környezetbarát alternatíva és előremutató megoldás, egyelőre úgy tűnik a dízelek továbbra is versenyben vannak. A legtöbben még mindig a megbízható, mégis megfizethetőbb alternatíva mellett teszik le a voksukat.

A cikk a következő oldalon, a hibrid járművekkel folytatódik. 

Oldal: 1 2 3

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Mostanra nőttem bele igazán – MINI Cooper Paul Smith Edition teszt

MINI Cooper Paul Smith Edition teszt, ezúttal kicsit másképp. Több mint húsz év vezetés és…

2026. 10. 08.
  • Beauty

A visszafelé öregedő generáció – Miért nem öregszenek a millenialok?

Ki ne adna szinte bármit azért, hogy örökké fiatal maradjon? Egy új TikTok-trend szerint az…

2026. 10. 08.
  • Autók

Az EQS szakít a hagyományos kormányzással; megérkezett a steer-by-wire

Az új EQS a Mercedes-Benz technológiai zászlóshajójaként és a márka legfejlettebb, tisztán elektromos luxuslimuzinjaként továbbra is mércét…

2026. 10. 08.
  • Autók

Két nap Koppenhágában az új Lexus ES-sel: ilyen a csendes luxus

A Lexus koppenhágai bemutatóján először a részletek tűntek fel. Aztán vezettem az új ES-t, beültem…

2026. 10. 07.
  • Autók

Mit tudnak a Suzukik? – Kipróbáltuk őket a ZalaZONE-on!

A Suzuki ZalaZONE Járműipari Tesztpályán megrendezett sajtónapján az új Suzuki Across első magyarországi bemutatásán túl…

2026. 10. 07.
  • Hírek

A hidrogénmotor visszahozhatja a versenyautók hangját: nagyot fordul a MissionH24

A hidrogén lehet a motorsport egyik nagy menekülőútja a jövőben, de úgy tűnik, nem feltétlenül…

2026. 10. 07.