Jól tudjuk, hogy egy csillogó öv, egy kendő a hajban vagy egy látványos fülbevaló teljesen új hangulatot adhat egy hétköznapi szettnek. Kevés szó esik viszont azokról a kütyükről, amiket állandóan magunknál tartunk. Pedig egy okosóra, egy laptop vagy egy telefon többet árul el rólunk, mint hinnénk! Az LG Palkovics Zóra segítségével most megmutatja, hogyan tesz hozzá a megjelenésünkhöz egy igazán elegáns okostelefon.
Legyen szó munkáról, utazásról, tanulásról vagy játékról, az okostelefonunk szinte állandóan a kezünkben van. Amíg a táskánk, cipőnk, ékszereink összhangjára külön figyelmet fordítunk, gyakran megfeledkezünk arról, hogy a mobilunk is része annak a képnek, amit az emberek először látnak belőlünk. A telefonok éppen ezért mára valódi divatkellékké váltak: az önkifejezés eszközévé, ami sokat elárul a személyiségünkről, gondolkodásunkról. Válasszunk ennek tudatában készüléket!
Egy stílusos, mégis strapabíró készülékkel nem nyúlhatunk mellé, hiszen egy elegáns okostelefon hivatalos környezetben és a lazább napokon is megállja a helyét. Egy klasszikusan elegáns, de kellően különleges készülék ráadásul azt üzeni: van stílusunk, nem félünk egyedinek lenni és a minőséget képviseljük.
Az ujjlenyomatos képernyő és az elszíneződött tok azt üzeni: nem figyelünk oda a tárgyainkra. A napi használattal akaratlanul is rengeteg szennyeződést viszünk át a kezünkkel a mobilunkra, ezért figyeljünk a képernyő gyakori tisztítására, a tok és a fólia rendszeres cseréjére. Ez is az elegáns megjelenés egyik alapja.
Hasonlóan negatív üzenete lehet annak, ha telefonunk képernyője hetekig-hónapokig leginkább egy pókhálóra hasonlít. Balesetek természetesen mindenkivel megesnek, de munkatársaink vagy barátaink egészen biztosan észre fogják venni, ha sokáig nem foglalkozunk a jelenséggel. Érdemes ezért strapabíró mobilt választani, és már a készülék megvásárlásakor beszerezni egy minőségi tokot és egy kijelzővédő fóliát.
Bár telefonunk egy táskához vagy ékszerhez hasonlóan önmagában is feldobhatja a szettünket, magát a készüléket is izgalmasabbá tehetjük néhány aprósággal. A különféle tokok, telefondíszek és mobilkiegészítők szinte végeláthatatlan választéka áll rendelkezésünkre. Így akár egy-egy alkalomhoz illően is „felöltöztethetjük” készülékünket. Ha pedig egy elegáns okostelefon birtokosai vagyunk, használjuk úgy, mint egy igazi divatkelléket!
Vannak tesztautók, amelyekről néhány nap után könnyű összefoglalni, mi tetszett bennük és mi kevésbé. Aztán…
A Mercedes-Benz Vans 130 éve dolgozik azon, hogy járműveivel és szolgáltatásaival minél hatékonyabban támogassa üzleti…
5 raktikus tipp, hogyan használhatod az őszi gyógynövényeket a mindennapokban – különösen női egészség, immunerősítés…
Az autó ablaktörlője az egyik leggyakrabban cserélendő alkatrész. Ennek ellenére kevesen tudják, mikor érdemes újat…
A magyar autósok kétharmada szinte a motorral együtt indít el valamilyen navigációs appot, igaz, az…
A Lexusnál a tökéletesség munkaköri követelmény. A legmagasabb elérhető szint a Takumi mester. Olykor 25–30…