Gondoskodni együtt jó! programjában a Zewa hét héten keresztül vizsgálta, hogyan viszonyulnak a kisgyermekes családok a házimunkához és a nemi szerepekhez, és hogyan reagálnak a gyerekek arra, ha a sztereotípiákkal ellentétes példákkal találkoznak. A családi gondoskodás próba tapasztalatai azt mutatják, a házimunka elosztása segít abban, hogy minden családtag több minőségi szabadidőhöz jusson, amit együtt tölthetnek el.
Sokan ma is úgy gondolják, hogy az otthoni munka csak az édesanyák felelőssége. A Zewa 400 kisgyermekes szülő megkérdezésével készült online felmérésén ugyan 75 százalék egyetértett azzal, hogy a házimunka nem csak a nők kizárólagos feladata, ennek ellenére, amikor arról kérdezték a családokat, hogy ténylegesen ki végzi el az otthoni feladatokat, kiderült, hogy a nők több mint kétszer akkora részt vállalnak a házimunkából (69 százalék), mint a megkérdezett férfiak (31 százalék). Fény derült arra is, hogy legtöbben nagyobbnak látják a saját maguk által végzett munka mennyiségét, mint házastársukét. A nők állítják, az általuk elvégzett feladatok aránya 80 százalék. Míg a férfiak úgy gondolják, a tennivalók közel felét ők intézik.
A 7-8 éves gyerekek is úgy gondolják, az édesanyák több otthoni feladatot végeznek el és leginkább a lányok dolga az, hogy ebben segítsenek nekik. Látható az is, hogy a gyerekek körében is erősen élnek a hagyományos nemi sztereotípiák, és nemcsak a házimunkát illetően. Amikor a fiúk és lányok tulajdonságairól kérdezték a gyerekeket, a legtöbben azt mondták, a fiúk bátrabbak, míg a lányok a kedvesebbek. A nemi sztereotípiák az egyes foglalkozásokkal kapcsolatos elképzeléseikbe is erőteljesen begyűrűztek: a gyerekek döntő többsége szerint tűzoltó egyenruhát inkább a férfiak húznak, balettcipőbe pedig a nők gyakrabban bújnak.
A 7 hetes családi gondoskodás próbája rámutatott, hogy a sztereotípiák és berögzült viselkedésminták a tapasztalatok útján lebonthatók. Valamint, hogy nem csak a gyerekek, de a felnőttek attitűdjei is megváltoztathatók. A program egyik célja az volt, hogy kimozdítsa a gyerekeket a komfortzónájukból, illetve, hogy fedezzék fel a közösen végzett munka örömét, ezért azt a feladatot kapták, hogy apával süssenek sütit, anyával pedig barkácsoljanak.
A családi gondoskodás próba tapasztalatai azt mutatják, hogy miközben egyenlőbbé vált a munkamennyiség az apák és anyák között, a házimunka elosztása révén minden családtag több minőségi szabadidőhöz juthat, amit együtt tölthetnek el. „A családon belüli aránytalan munkamegosztás feszült légkörhöz vezethet, melyben valamelyik szülő áldozatnak érzi magát. Ezt a diszharmóniát a gyerekek is érzékelik. Ez jelentősen csökkenti felszabadultságukat, szorongást keltve bennük” – mondta Deliága Éva tanácsadó szakpszichológus, integratív gyermekterapeuta. Hozzátette, azért is fontos a házimunka felosztása, és hogy bevonjuk ebbe a gyerekeket, mert ez növeli az önállóságukat, kompetenciaérzetüket. Sikerélményt és önbizalmat ad nekik.
Hasonlóan vélekedett Jocó bácsi, azaz Balatoni József, az ország legnépszerűbb történelemtanára: „Tanárként hiszek abban, hogy a felelősségre, tudatosságra történő nevelést már kisebb korban el kell kezdeni. Úgy otthon, mint az iskolában. Ehhez elengedhetetlen a szülői, tanári példamutatás. Ha a felnőttek egyenlően veszik ki a részüket a feladatokból, akkor a gyerekek számára is ez lesz a természetes, a követendő minta. A hét hétről szóló film pedig pont ezt mutatja be, erre hívja fel a figyelmet”.
Ha érdekel a közös gondoskodás témája, és változtatnál családi szokásaitokon, látogass el a Zewa Gondoskodni Együtt Jó! programjának weboldalára, töltsd le a Feladatszervezőt. Ez segítséget nyújt az otthoni teendők egyenletesebb elosztásában!
Látványos piaci erősödés rövid idő alatt Az autóvásárlás ma már jóval többről szól, mint egy…
A rendszeres autómosás azonban messze nem csak esztétikai kérdés: a felgyülemlő por, levelek és rovarmaradványok…
Amikor először eszembe jutott a kifejezés, hogy “Fly like a G6”, csak egy laza popslágerre…
Egy hely, ahol végre lelassulhatsz A golfpálya egészen más világ, mint a rohanó hétköznapok. Egy…
Új márka születik, globális tervekkel Egy teljesen új fejezet kezdődik a Freelander név történetében: a…
Hazai bajnoki cím után irány a nemzetközi színtér A hazai ralipályák után most jóval nagyobb…