Megjelent a Hideg szél című szám, melyet a The Biebers zenekar énekeseként, A TV2 Totem című műsorának győzteseként és a Madách Színház színészeként már jól ismert Ekanem Bálint Emota jegyez. A dalban a gyorshajtás, a felelőtlen vezetés veszélyeiről énekel, de emellett emléket is állít azoknak a szeretteinek, akiket váratlanul, egy autóbalesetben veszített el. Témába vág: Micsoda irónia! A Szomszédok Janka nénije az alkohol káros hatásaira figyelmeztet
Ekanem Bálint gyermekkora óta tervezte, hogy saját számokat adhasson ki, amelyekkel hatással lehet az emberekre. Az elmúlt évek során számtalan dallamfoszlányt rögzített telefonján, a karanténidőszak pedig megadta neki azt a szabadságot és időt, amire az alkotáshoz szüksége volt. A Hideg szél az első szám, ami kiforrott ebben az időszakban, ehhez a The Biebers másik tagját, Puskás Danit kérte fel zenei producerként.
Bálint ragaszkodott hozzá, hogy egy fontos, társadalmi témát járjanak körbe. A legelső szerzeménye például a felhőtlen autóvezetésről szól, a gyorshajtásról és arról, ha valaki ittasan ül a volán mögé – tehát minden olyan vezetési stílusról, amivel kockázatot jelenthet mások számára az utakon.
„Több barátom is közúti balesetben veszítette el az életét. Mindig eszembe jutnak, amikor meghallgatom ezt a dalt. A Hideg szél tehát nemcsak prevenciós céllal készült el, hanem azért is, hogy megemlékezzek azokról, akik egy ilyen tragédia áldozatai lettek.” Bálint reméli, hogy ezzel megszólíthatja, elgondolkodtatja azokat, akik rendszeresen átlépik a sebességhatárt. Fontos: Az ittas vezetést elítéljük, míg a leállósávban hajtást nem. Mutatjuk, hogy vezet a magyar!
„Jó lenne, ha átéreznék a felelősségüket és tudatosulna bennük a kockázat. Mindössze pár percet nyerhetnek azzal, ha gyorsabban hajtanak a megengedettnél, ellenben életeket tehetnek tönkre. Akár a sajátjukat is, hiszen hatalmas lelki terhet kellene cipelniük tovább magukkal. Én például nem tudnék elszámolni ezzel a bűntudattal.” Az énekes azt is kiemeli, mindenkinek jogában áll hazaérni a szeretteihez, és ezt az utakon is tiszteletben kell tartani. Ekanem Bálint Emota ezzel a dallal indul az idei A Dal versenyében.
Az alábbi cikkek is érdekelhetnek:
Az elektromos autózás előnyeit sokan élveznék a hétköznapokban, de a hosszabb utak kényelméről és spontaneitásáról…
A legújabb aktív biztonsági funkciók kritikus vezetési szituációkban, parkolási manővereknél és kiszállás közben egyaránt segítik…
Ebben az ártalmatlan külsejű ötajtós Toyotában 3,5 literes V6-os motor dolgozik 280 lóerővel, és hozzá…
Újabb használt autóval folytatódik tesztsorozatunk. Ezúttal egy olyan modellel töltöttünk együtt néhány napot, amelyet aligha…
2026. szeptember 1-től minden márkánkra kiterjesztjük a 6 éves garanciát Magyarországon. Volkswagen, Volkswagen Haszonjárművek, Škoda,…
Úgy tűnik, nem kell sokáig várni arra, hogy egy újabb Räikkönen nevét megismerje a motorsportvilág.…