Egységes hozzáférés több mint egymillió elektromos töltőállomáshoz világszerte

Írta:
Drive Me Baby

Az elektromos autónk gyors, kényelmes és – ami a legfontosabb – bárhol rendelkezésre álló töltése: az elektromos autók vezetői számára világszerte mindez gyakran sokkal inkább vágy, mint valóság.

Az elektromos autók töltése sokszor okoz fejtörést

A hatótáv és a költségek mellett a töltés az e-autósok egyik legfőbb gondja, ahogy az a Német Energia- és Vízgazdálkodási Szövetség (BDEW) tanulmányából is kiderül. Ezt kívánja orvosolni a Bosch saját fejlesztésű platformja, amely négy kontinens összesen több mint egymillió töltőállomásának egységes elérését teszi lehetővé. Ezzel a Bosch hálózata ezen a területen a világ egyik legnagyobb rendszerévé léphet elő. „A Bosch elkötelezett abban, hogy széles körben elérhetővé tegye a töltőállomásokat, és megszüntesse a különböző töltőalkalmazások okozta káoszt” – hangsúlyozta Marco Zehe, a Bosch Electrified Motion üzletágának elnöke.

A Bosch megoldása egyszerűen integrálható a gyártók rendszereibe

A Bosch töltőszolgáltatásait okostelefonos alkalmazással érhetik el a felhasználók. A cég emellett a járműgyártók és a vállalatok számára is kínál az elektromos autók töltésére szolgáló megoldásokat. Ezek mind funkcionálisan, mind vizuálisan rugalmas, egyszerű módon integrálhatók az egyes gyártók arculatába (Look and Feel), valamint infotainment-rendszerébe. Ebből adódóan a vezetési és a töltési élmény az adott gyártó márkavilágába illeszkedve őrizheti meg annak egyedi megjelenését. A töltéshez és a fizetéshez mindössze néhány kattintás is elegendő, mégpedig a költségek teljes átláthatósága mellett.

Több mint egymillió töltőállomás egyetlen platformban

Jelenleg Európában, Észak-Amerikában, Ázsiában és Ausztráliában vehető igénybe töltés az app segítségével, egyedül Európában mintegy 800 ezer, míg Észak-Amerikában 130 ezer, 2024 végétől pedig Ausztráliában, Új-Zélandon és Ázsiában nagyjából 200 ezer töltőállomással. Ez a szám pedig folyamatosan nő. „A több mint egymillió töltőállomás egyetlen platformba integrálva világszerte óriási segítség az elektromos autók vezetőinek, hiszen ezzel sokkal könnyebb megtalálni a töltőállomásokat. Az elektromobilitás ennek köszönhetően könnyebben elérhető lesz a nagyközönség számára” – mutatott rá Marco Zehe.

A Bosch várakozásai szerint 2030-ra már világszerte minden harmadik, 2035-re pedig minden második újonnan forgalomba helyezett gépkocsi tisztán elektromos üzemű lesz. „Az elkövetkezendő években a töltőszolgáltatások iparágának bővülésére számítunk, mivel egyre több és több elektromos jármű jár majd az utakon és az egyszerű és teljeskörű töltési megoldások iránti igény is nő” – emelte ki Marco Zehe. A Bosch az évtized végéig a töltési megoldások üzletágának 50 százalék feletti éves növekedésére számít.

Charge my EV: már Magyarországon is elérhető a Bosch applikációja

Egyetlen kattintással már Magyarországon is letölthető a Charge My EV alkalmazás a Google Play és App Store felületén. Az egyszerű és gyors regisztráció után egyetlen fiókkal vehetjük igénybe az applikációban megjelenő töltőpontokat. A keresést térkép és szűrési funkció segíti, a kiválasztott töltőpontra kattintva navigáció mutatja az útvonalat.
A találatokat szűrőkkel is pontosíthatjuk, kereshetünk például a töltőállomás elérhetősége, a csatlakozó típusa, a töltési teljesítmény, a töltőállomás üzemeltetője, a nyitvatartás szerint. A kiválasztott töltési pontra kattintva megjelenik a töltőpont típusa/korlátozásai, hitelesítési módja, egyedi tarifáinak áttekintése, energiatípusa és a töltőponton végzett utolsó sikeres töltési folyamat.A töltés elindítása szintén gyors és egyszerű: az alkalmazáson vagy RFID-kártyán keresztüli hitelesítés után automatikusan fizethetünk a tárolt fizetési móddal.

Ezt se hagyd ki:

Drive Me Baby

Friss

  • Hírek

Megérkeztek az árak: már előrendelhető a Geely MONJARO EM-i!

Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…

2026. 11. 05.
  • Celeb

Pokorny Lia 17 perc alatt végzett a KRESZ-vizsgán, az autókulcsát viszont néha 20 percig keresi

Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…

2026. 11. 05.
  • Autók

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

2026. 11. 04.
  • Autóvilág

Miért a családot hívjuk, ha baj van az úton?

Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…

2026. 11. 04.
  • Autók

Lánctalpas Toyoták a hóban: öt Snowhunter terepjáró készül a SEMA-ra

Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…

2026. 11. 04.
  • Autók

Karakteres megjelenés, néhány szokatlan megoldással – KGM Torres teszt

A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…

2026. 11. 03.