Kínában több – főleg a COVID-19 járvány miatt lezárt tartományban – bevezetettek egy „egészségkód” nevű rendszert, amely elsőre hatásosnak tűnhet a vírus elleni védekezésben, azonban nagymértékben befolyásolja az állampolgárok szabad mozgását. A kínai polgárokat – egészségügyi állapotuk, valamint utazási előzményeik alapján – egy színkóddal látják el. Ez a három egészségkód pedig a következő: a zöld szín viszonylag szabad mozgást enged a felhasználóknak (ők a közszolgáltatásokat is igénybe vehetik), a sárga kód azt jelenti, hogy a felhasználónak elszigetelten otthon kell maradnia, míg a piros a megerősített új koronavírussal fertőzött beteget jelenti, akinek karanténban kell maradnia. A QR-kódos azonosítás telefonos alkalmazások segítségével működik, ezek városonként és tartományonként némileg eltérőek lehetnek, azonban működésük alapja azonos – írja a Nemzeti Kibervédelmi Intézet a The Guardian cikke alapján.
A különböző szolgáltatók, például éttermek, üzletek, szállodák és egyéb intézmények QR-kód olvasó segítségével beolvashatják a vendégek egészségkódját. Ez alapján kiderül, hogy igénybe vehetik-e a szolgáltatást. Vuhanban például csak a zöld színkóddal ellátott felhasználók utazhatnak tömegközlekedési eszközzel. Többeket aggaszt ugyanakkor, hogy nem ismert az alkalmazások pontos működése, illetve, hogy milyen adatokat tárolnak a polgárokról. Egyesek tévesen adott piros színkódra panaszkodnak. Többeket aggaszt az is, hogy az Alipay és a WeChat nyomon követheti őket. Kína azt sürgeti, hogy világszerte vezessék be a QR-kódos azonosítás rendszerüket, amivel gyorsan és egyszerűen ellenőrizni tudják az utazók egészségügyi állapotát. Ezzel könnyebben újranyithatnák a nemzetközi utakat. A jogvédők szerint azonban ami először egészségvédelemnek tűnhet, később már a széles körű politikai ellenőrzés eszközévé válhat. A Human Rights Watch ügyvezető igazgatója, Kenneth Roth óvatosságra int. Szerinte az egészségkód, a QR-kódos rendszer az egészségre való kezdeti összpontosítás után könnyen trójai falóvá válhat. Szélesebb körű politikai ellenőrzés és kirekesztés eszköze lehet.
Források: nki.gov.hu, Forbes.hu
A Kia K4 a Ceed utódjaként érkezett, de vajon a gyártó legújabb kompakt modellje fel…
Megújuló motorkerékpárokkal, radaros vezetéstámogatással és egy elektromos hegyikerékpárral érkezik a Honda az EICMA 2026 kiállításra.…
Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…
Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…
Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…