„Hajrá, autógyártók, lássuk mennyire vagytok jók?” Donald Trump amerikai elnök ezzel a Twitter-üzenettel jelentette be, hogy áldását adja arra, hogy az amerikai autógyártók lélgeztetőgépeket kezdjenek el gyártani.
A legnagyobb amerikai autógyártók, a Ford, a General Motors és a Tesla még múlt héten ajánlották fel, hogy hajlandók gyáraikban fontos orvosi berendezéseket gyártani. Úgy tűnik, erre szükség is lesz, hiszen mint a legtöbb országban, úgy Amerikában is jelenleg ezekből van a legnagyobb hiány. A helyzet komolyságát jelezi, hogy múlt hét szerdán az amerikai elnök aláírta a védelmi termelés rendelet (Defence Production Act) érvénybe léptetését is. A pénteki sajtótájékoztatóján pedig bejelentette, a törvény értelmében az amerikai kormány felgyorsítja a lélegeztetőgépek és egyéb orvosi eszközök gyártását.
A védelmi termelési törvényt még 1950-ben a koreai háború kezdetén fogadta el az amerikai kongresszus, majd széleskörben alkalmazta a hidegháború alatt. A törvény válsághelyzet esetén lényegében széleskörű felhatalmazást ad a szövetségi kormányzatnak és az elnöknek, hogy fontos hiánycikkek gyártására kötelezzen és szabályozza azok termelését.
A cikk a következő oldalon folytatódik.
Oldal: 1 2
Az európai autópiacért folyó versenyben most a hibridek kerültek a tárgyalóasztalra. Az EU és Kína…
A Kia egyik globális sikermodellje most először érkezik meg a magyar piacra. A Seltos karakteres…
Sok elektromos autóban ültem már, és az elmúlt években több modellt is volt alkalmam hosszabban…
Egy Ferrari SF90 és egy F-35B vadászgép áll rajthoz egymás mellett egy olasz katonai repülőtér…
A BMW nem engedi kihalni a kupés tetővonalú szabadidő-autókat, még akkor sem, ha a recept…
Sportautós hangulat, Porsche-logók és elektromos rásegítés: a WonderFold és a Porsche közös babakocsikocsija azoknak készült,…