Érdemes lesz kilátogatni a Kincsem Parkba 2019. június 28. és 30. között a Derby és Divat Fesztivál eseményére, ahol idén is lesz számos ügető- és agárverseny, valamint természetesen kalapszépség-verseny, ahogy azt már a lovaspóló eseményeken is megszokhattuk.
A Derby szó minden zsoké, hajtó és tréner álma. Derbyt nyerni egy semmihez sem hasonlítható érzés. Minden szakember azért dolgozik a Kincsem Parkban, hogy legalább életében egyszer Derbyt nyerjen, hiszen a világon mindenhol a Derby a legrangosabb verseny. A Kincsem Park pedig idén is megrendezi a Derby és Divat Fesztivált, ahol három napon három szakág legjobbjai csapnak össze a versenyek versenyében.
A fesztivál nyitónapján – a számos ügető- és agárverseny mellett – a nap csúcspontja az 5. Kincsem Park – Agár Derby lesz, amelyben a leggyorsabb hat angol agár áll starthoz. Ezen a napon a legkisebbek is kipróbálhatják magukat, a meghívásos Póni Derbyben. A versenynapra a belépés díjtalan!
A második napon az ügető lovaké a főszerep. A legrangosabb verseny a 105. Ügető Derby, a legjobb hazai négyéves ügetők versenye. A napot az elengedhetetlen kalapverseny kíséri, de ezen a napon ünnepeljük a 100 éves Citroënt, amelynek keretében a napot a Citroën Celeb Derby zárja, közismert személyekkel.
Az angol telivérek ünnepe immár 97. alkalommal a Magyar Derby. A verseny távja 2400 méter, a díjazás 14 millió forint. Vajon idén ki nyeri meg a Magyar Derbyt, kinek a nevét kell beírni a lóversenysport aranykönyvébe? Ezen a napon futják a 2. Civil Derbyt, ahol a tavalyihoz hasonlóan ismét öt szerencsés néző vagy lóversenyrajongó fog hajtani egy kétszemélyes kocsiban, profi segítséggel és teltház előtt. Jelentkezz, próbáld ki és éld át, hogy milyen versenykocsiban, profi hajtóval részt venni egy ilyen izgalmas versenyben!
Szombaton és vasárnap a legszebb és legtökéletesebben kalapokat és öltözéket díjazzák egy-egy fantasztikus ajándékkal, tehát érdemes kalapban érkezni.
INFÓ: Szombaton és vasárnap felnőtteknek a belépő a helyszínen 1 500 forint, online elővételben a kincsempark.jegy.hu oldalon 1 200 forint. 18 éven aluliaknak a belépés díjtalan! Pénteken a belépés mindenki számára ingyenes.
5 raktikus tipp, hogyan használhatod az őszi gyógynövényeket a mindennapokban – különösen női egészség, immunerősítés…
Az autó ablaktörlője az egyik leggyakrabban cserélendő alkatrész. Ennek ellenére kevesen tudják, mikor érdemes újat…
A magyar autósok kétharmada szinte a motorral együtt indít el valamilyen navigációs appot, igaz, az…
A Lexusnál a tökéletesség munkaköri követelmény. A legmagasabb elérhető szint a Takumi mester. Olykor 25–30…
Menő vagy ciki az AI által generált mém? Kinek küldhetünk hangüzenetet, és ki az, aki biztosan nem…
A példaképek nemcsak inspirálhatnak, hanem a továbbtanulással és pályaválasztással kapcsolatos döntéseinkre is hatással lehetnek. Egy…