delhusa gjon koronavírus
(Fotó: Delhusa Gjon/Facebook)

Delhusa Gjon az eheti Frizbi vendége lesz, ahol többek között tavalyi koronavírus-fertőzéséről és arról a gyötrelmes, kórházban töltött 23 napról mesél, amelyből majd egy héten át mesterséges kómában, lélegeztetőgépen tartották. Ma már másként tekint a koronavírusra és az összeesküvés-elméletek követésével is felhagyott, olvasható az epizód alapján a Borson. Olvass tovább és megtudhatod, hogy lett a zenész vírustagadóból három dózissal oltott ember. Ez is érdekelhet: Damu Roland mélyaltatásban van, az orvosok az életéért küzdenek

Delhusa Gjon eleinte úgy gondolta, otthon átvészeli a fertőzést, mígnem már csak a földön feküdt és a fájdalomtól mozdulni sem tudott. Akkor hívott csak segítséget, amikor már a légzés is nehezére esett. Gjoni a kórházba kerülése után is abban bízott, hogy néhány nap gyógyszeres kezelés után hazaengedik. Nem így lett.

Delhusa Gjon megbánta, hogy egykor badarságnak tartotta a koronavírus-járványt

„Tíz napig rengeteg gyógyszert kaptam, de nem javult az állapotom, egy ponton már nem is ettem, ekkor jöttek az ápolók és felvittek az intenzív osztályra. Ekkor már nem igazán voltam magamnál. Arra emlékszem, hogy erős gumipántokkal leszorítottak, majd jött a sötét éjszaka, vagyis kómába tettek.” Amíg a koronavírus-fertőzése miatt mélyaltatásban volt Delhusa Gjon, saját bevallása szerint álomszerű képeket látott. Úgy érezte, mintha az ördög akarná egy katlanba behúzni, de ő ellenállt.

Gjoni végül összesen huszonhárom napot töltött kórházban, de a huszadik napon már könyörgött az orvosoknak, hogy engedjék haza. A zenész azt is elmesélte, hogy megbánta, hogy egykor badarságnak tartotta a vírust, a világjárványt és az oltást.

„Bevallom, a betegségem előtt semennyire sem vettem komolyan a koronavírust, egyenesen kiröhögtem. Sőt, oltásellenes voltam! Ma már be vagyok oltva, mindhárom adagot felvettem, pedig világ életemben egy renitens pali voltam. Azt mondogattam, hogy adják be annak, akinek két anyja van! Ma már nem értem, miért csináltam ezt a sok hűhót! Felhagytam a sok összeesküvés-elmélet olvasásával, amivel tele van az internet” – magyarázta a Frizbi felvételén Delhusa Gjon, aki azt is hozzátette, hogy azóta is a betegség maradványtüneteivel küzd, állandó légszomja van, de úgy érzi, hónapról hónapra jobban van.

Ha érdekelnek a legfrissebb sztárhírek, az alábbi cikkeket se hagyd ki:

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •