Mindig szívesen megyek Debrecenbe, hiszen itt jártam gimnáziumba, sok szép emlék köt a városhoz. Ugyanakkor örömmel tölt el az is, hogy látom, egyre jobban fejlődik, épül-szépül a város, miközben egymást érik a jobbnál jobb események, rendezvények. Az elmúlt hétvégén a június 14. és 16. között tartott Debrecziner Gourmet Fesztivál egyik napjára érkeztem, mégpedig azon a júniusi forró szombaton, amikor megdőlt az országos melegrekord.
Mivel a Nagyerdőn, a Békás-tó partján tartják a fesztivált – idén a 4. alkalommal -, ezért szerencsére lehet kicsit hűsölni a hatalmas fák árnyékában, és akár a tóba is belógathatjuk a lábunkat. Sőt, nemcsak asztalok és padok sorakoznak a rendezvény helyszínén, hanem nyugágyak és hatalmas, színes virágokat formázó vékony szivacsok is, amelyeken jólesik sziesztázni, pihenni.
Az idei fesztiválra 45 kiállító érkezett, köztük éttermek, streed foodot árusító egységek, cukrászdák, fagyisok, borászatok, kávézók – az ország több pontjáról, még Budapestről is. A 4. Debrecziner Gourmet Fesztivál egyik különlegessége egyébként az volt, hogy külön figyelmet szenteltek a helyi, környékbeli termelőknek. Kiállított például a létavértesi Heit Torma, a tetétleni Sárréti Chilifarm és a hidegen sajtolt olajokat készítő püspökladányi Grapoila.
A fesztivál azonban nemcsak az evésről-ivásról szólt. A gasztroszínpadon napközben főzőshow-kat és divatbemutatókat tartottak, este koncerteket. A workshopokon közelebbről is meg lehetett ismerkedni a legfinomabb borokkal, sörökkel és ételekkel. A gyerekek a Zsebséf teraszon játszhattak, a nagyobbak X-boxozhattak, vagy kipróbálhatták a bejárat mellett felállított autószimulátort.
Napközben inkább kisgyerekes családokkal találkoztunk az eseményen, nem volt tömeg, lökdösődés, minden olyan nyugis, csendes volt. Az emberek ráértek, senki sem rohant, a kiállítókkal lehetett beszélgetni, örömmel meséltek az ételekről és italokról, amelyekkel készültek. Estére azonban már megtelt a helyszín, de még így sem éreztem azt, hogy lépni sem lehet a rengeteg embertől. Sőt, a nyugágyakra, szivacsokra az este folyamán is bármikor le lehetett pihenni, ha el szerettünk volna vonulni egy kicsit. És ami nagyon fontos: tartottunk a szúnyoginváziótól, de szinte egyetlen vérszívóval sem találkoztunk sötétedés után!
A nap folyamán természetesen nem tudtunk mindent megkóstolni, de mi azért próbáltuk kihozni mindenből a maximumot. Egy-egy ételen többen osztoztunk, ezért elég sok mindent sikerült tesztelnünk. A galériában ezekről a finomságokról készült képeket nézhetitek meg. És ha kedvet kaptatok hozzá, hogy ti is részesei lehessetek a fesztivál hangulatának, akkor készüljetek, mert jövőre jön az 5. Debrecziner Gourmet Fesztivál!
A programokról, látnivalókról, szálláshelyekről, és minden másról Debrecen weboldalán találtok részletes információt. Az egyik nemrég nyílt, Nyilas Misi világát idéző étteremről pedig már mi is írtunk.
Június 22. – Múzeumok éjszakája (MODEM, Déri Múzeum)
Június 23. – Varászlatos Szent Iván-éj a vidámparkban
Június 26. – Harcsa Veronika – Gyémánt Bálint Quartet koncert (Nagyerdei Szabadtéri Színpad, esőhelyszín: Kölcsey Központ)
Június 28. – Forest Bump elektronikus zenei parti (Nagyerdei Víztorony)
Június 29. – Sulizáró csobbanás – Aqua Manó Party (Aquaticum Mediterrán Élményfürdő)
Június 30. Nagyerdei Szabadtéri Játékok: MÁSKÉPP – Miklósa Erika és Fekete-Kovács Kornél koncertje a Modern Art Orchestrával (Nagyerdei Szabadtéri Színpad)
Fotók: Drive Me Baby; Szindbád, az utazó
Egy pillanat alatt veszélyes helyzetet teremthet, ha vezetés közben ösztönösen a leeső telefonod után kapsz.…
Az új Audi Q9 nem csak az Audi németországi fejlesztőközpontjaiban született: a nagyméretű SUV fejlesztésében…
A Geely E2 már nem volt teljesen ismeretlen számunkra, korábban ugyanis - még a Sziget…
Sokan és régóta keresik a longevity, vagyis a hosszú és egészséges élet titkát. A magyarországi…
A vadonatúj, tisztán elektromos Mercedes-Benz C-osztály modellkínálata újabb változattal bővül: már rendelhető a C 300…
Vannak tesztautók, amelyekről néhány nap után könnyű összefoglalni, mi tetszett bennük és mi kevésbé. Aztán…