Dallos Bogi és Puskás Peti már korábban összeházasodtak

Írta:
Drive Me Baby

Dallos Bogi és Puskás Peti augusztus végén megtartotta álomesküvőjét. Azonban az énekesnő egy komoly titokról rántotta le a leplet. Tipp: Dallos Bogi a lánybúcsújáról jelentkezett be, közeleg a nagy nap! – Képek

Mint arról korábban már mi is írtunk, augusztus 27-én a pár kimondta a boldogító igent, ráadásul egymás nevét is felvették. „Általában az szokott lenni, hogy a nő veszi fel a férfi nevét, de miért ne lehetne így fordítva is? Hiszen a két fél között egyenrangúság áll fent, a tisztelet és az odaadás pedig nem csak a férfinek jár, hanem fordítva is – ezt tükrözze a nevünk is. Én pedig tisztelem és szeretem a feleségemet, Bogit!” – nyilatkozta még korábban Peti a JOY-magazinnak. Így mostanra Puskás-Dallos Bogi és Puskás-Dallos Péterként ismerhetjük őket.

A friss feleség most azonban egy komoly titokról rántotta le a leplet, írja a Blikk. Az Instagram-oldalán megosztott legújabb posztjában elárulta, hogy bár valóban tartottak egy hatalmas lagzit, az egymásnak való eskütételt már korábban, jóval visszafogottabb körülmények között tették meg.

Amiről eddig még nem meséltem nektek. Sokat beszélgettünk Petivel arról, hogy milyennek is képzeljük a Nagy napunkat. Azt álmodtuk, hogy szeretnénk egy ‘fesztivál’ hangulatú óriási lagzit, ahova meghívunk mindenkit, aki igazán fontos nekünk, és együtt ünneplünk egy hatalmasat, de közben mégis fontos volt, hogy megélhessük az intimitását is a házasságkötésünknek. Ezért döntöttünk úgy, hogy az esküvőnk hetének hétfőjén a két tanúnkkal bemegyünk a győri anyakönyvi hivatalba, és összeházasodtunk. Meghatódva, kéz a kézben, férj és feleségként jöttünk haza, és a szülőkkel, nagyszülőkkel együtt vacsoráztunk. Tökéletes volt” – vallotta be a rajongóinak Bogi.

További cikkeink is érdekelhetnek:

Drive Me Baby

Friss

  • Egészség

Így használd az őszi gyógynövényeket a mindennapokban

5 raktikus tipp, hogyan használhatod az őszi gyógynövényeket a mindennapokban – különösen női egészség, immunerősítés…

2026. 09. 22.
  • Autók

Ablaktörlőcsere – Mikor kell újat venni? Mutatjuk!

Az autó ablaktörlője az egyik leggyakrabban cserélendő alkatrész. Ennek ellenére kevesen tudják, mikor érdemes újat…

2026. 09. 22.
  • Hírek

Navigáció, zene, parkolás: mindenben a mobiljukra támaszkodnak a magyar sofőrök

A magyar autósok kétharmada szinte a motorral együtt indít el valamilyen navigációs appot, igaz, az…

2026. 09. 21.
  • Hírek

Nem vicc: macskát kell hajtogatniuk a Lexus mestereinek, 60 ezer órát gyakorolnak

A Lexusnál a tökéletesség munkaköri követelmény. A legmagasabb elérhető szint a Takumi mester. Olykor 25–30…

2026. 09. 21.
  • Tech

A mémekre válaszolunk, köszönni viszont elfelejtünk

Menő vagy ciki az AI által generált mém? Kinek küldhetünk hangüzenetet, és ki az, aki biztosan nem…

2026. 09. 20.
  • Trend

Nehéz a lányoknak elindulnia tudományos pályán, de a példaképek inspirálnak

A példaképek nemcsak inspirálhatnak, hanem a továbbtanulással és pályaválasztással kapcsolatos döntéseinkre is hatással lehetnek. Egy…

2026. 09. 20.