Lélegzetelállító föld alatti és feletti képződmények, barlangi patakok, nyargaló hucul ménes és az egykori mészégetők emlékei – Aggteleken és környékén. Hazánk legészakibb táján valóságos csodavilág várja télen is a kirándulókat. Amint enyhülnek a korlátozások, és újra szabadon járhatunk-kelhetünk, induljunk el az Aggteleki Nemzeti Park felé! Mutatjuk, hogy miért érdemes.
30 km hosszú barlangrendszer várja, hogy felfedezd

Az országhatárokat nem ismerő Gömör–Tornai Karszt alatt húzódó barlangrendszer, vagyis az Aggteleki- és a Szlovák-karszt barlangjainak legrégebb óta kutatott része, a Baradla–Domica-barlangrendszer méretével, változatosságával és cseppkőformáinak gazdagságával kápráztatja el az ide érkezőt. Az emberi képzelőerő olyan nevekkel ruházta fel ezeket, mint például Anyósnyelv, Mikulás, Tigris, Sárkányfej, Krokodilszáj, Csillagvizsgáló, de van a föld alatt Oszlopok csarnoka és Óriások terme is.
Egész évben látogatható a több mint 30 kilométer hosszú barlangrendszer, de csak vezetett túrák keretében. A barlang jósvafői kijárata mellett az érdeklődők díjmentesen megtekinthetik a Kessler Hubert-emlékházat is.
Aggteleki barlangtúrák

A Baradla-barlang felfedezésére három program közül választhatunk. Érdemes előre bejelentkezni az aggteleki információs irodánál, mert egyes túrák csak megfelelő létszám esetén indulnak. A barlangrendszer három különböző bejáratától induló túra közül kettő kényelmes, egy-egy órás, a harmadik, amelyik a legtöbb látnivalót mutatja be, azonban kétórás, és közben 600 lépcsőfokot is meg kell mászni.
A cikk a következő oldalon folytatódik.

A Forma–1 világa egy fényképezőgépben: különleges Leica-modell érkezett
A versenypályák világából merített ihletet a Leica legújabb különkiadása, amely a Forma–1 jellegzetes anyaghasználatát és látványvilágát ötvözi a német fényképezőgép-gyártó technológiájával. A Leica Q3 43 Formula 1 Edition karbon részletekkel,

20 millió eurót fordít a fiatalok mentális jóllétének támogatására a Rituals
A fiatalok mentális egészségének támogatása világszerte egyre sürgetőbb feladat, amelyből a nagyvállalatok is egyre nagyobb részt vállalnak. A Rituals most bejelentette, hogy 2026 és 2028 között várhatóan 20 millió eurót

A digitális detox fénykora; a Porsche Mission S visszahozza az analóg élményt!
A Porsche Mission S műszerfalának főszereplője egy valódi fordulatszámmérő-mutató. A tanulmányautóból a beépített központi kijelző is kimaradt: a márka a képernyők helyett a vezetésre irányítaná a figyelmet. Úgy látszik, a

