Segíts másokon azzal, hogy sétálsz, biciklizel vagy utazol!

Írta:
Drive Me Baby

A program egy ingyenes mobil alkalmazáson keresztül valósul meg: a CHERRISK GO arra motiválja a felhasználókat, hogy aktívan, egészségesen éljenek, és ezzel rászorulóknak segítsenek.

A CHERRISK működésének egyik alappillére saját jótékonysági közösségi programja, amely bárki számára lehetővé teszi, hogy anyagi ráfordítás nélkül, pusztán egészséges életmóddal, mozgással jótékony célok megvalósulásához járuljon hozzá.

Eddig 50 jótékonysági cél vált valóra

„A biztosítás jó dolog, mert egymás segítéséről szól. Erre építettük az elmúlt négy évben a CHERRISK teljes ökosztisztémáját” – fogalmazta meg a kezdeményezés alapelvét Kurtisz Krisztián CEO. A programba nonprofit szervezetek jelentkezhetnek. Minden fordulóban három szervezetet választanak ki, hogy aztán a közösség szavazással döntse el, kit szeretne leginkább támogatni. A győztes szervezet ezzel egy úgynevezett jótékonysági goodie formájában kerül be az alkalmazásba. A jótékonysági közösségi program sikerét mutatja, hogy négy év alatt több, mint 40 ezer ember csatlakozott a kezdeményezéshez Magyarországon és Németországban. Az 50 közösen megvalósított jótékonysági cél eredményeként 44,5 millió Ft támogatás került a segítő szervezetekhez.

Sajátos nevelési igényű gyerekeknek segíthetsz most, ha mozogsz

Az alkalmazásban a felhasználók sétával, biciklizéssel és mobilmentes autóvezetéssel pontokat, azaz cserkókat gyűjthetnek. Ezeket aztán a különböző kedvezmények mellett jótékonysági célok támogatására is fordíthatják, a jótékonysági goodie-k beváltásával. Az akció végén, a közösség által összegyűjtött pontokat a CHERRISK pénzre váltja és a szervezet részére bocsátja. TIPP: Sztárok kampányolnak a fiatalok egészséges életmódjáért

A programban január 6-ig elérhető jótékonysági goodie beváltásával ezúttal a KIKAPCS. Alapítványt támogathatod. Az alapítvány küldetése, hogy kedvezményes kikapcsolódást és közösséget biztosítson azoknak a családoknak, amelyekben sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek élnek. A támogatásból az összes KIKAPCS. Család – vagyis legalább 450 ember – havi közösségi programjait szeretnék támogatni.

Drive Me Baby

Friss

  • Celeb

Pokorny Lia 17 perc alatt végzett a KRESZ-vizsgán, az autókulcsát viszont néha 20 percig keresi

Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…

2026. 11. 05.
  • Autók

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

2026. 11. 04.
  • Autóvilág

Miért a családot hívjuk, ha baj van az úton?

Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…

2026. 11. 04.
  • Autók

Lánctalpas Toyoták a hóban: öt Snowhunter terepjáró készül a SEMA-ra

Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…

2026. 11. 04.
  • Autók

Karakteres megjelenés, néhány szokatlan megoldással – KGM Torres teszt

A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…

2026. 11. 03.
  • Nők az autóvilágban

Környei Ágnes: az egyedi megközelítések inspirálnak a munkámban és az autóválasztásban is

Egy sikeres forgalmi vizsga a névnapján, az első saját Fiat Punto, egy sportos Stilo Racing…

2026. 11. 03.