Novemberben útjára indul a SzínházTV, amelynek segítségével a világon bárhol, saját fotelünk kényelméből élvezhetjük a hazai színházi előadásokat.
Részben a járványnak is köszönhető, hogy egyre többen választják a kényelmesebb és biztonságosabb mobilfizetés lehetőségét Magyarországon.
Jobban fogynak a nagyképernyős mobilok a kompakt modelleknél. Az egyik legnépszerűbb kiegészítő pedig a mobilhoz kapcsolható második érintőképernyő.
Elindult a Microsoft DigiGirlz AI Challenge 2020 verseny, amely kifejezetten a digitális világ és a mesterséges intelligencia iránt érdeklődő lányoknak…
A gyárlátogatás alkalmával lehetőségünk van a legkülönbözőbb magyar gyárak működéseibe bepillantani. Az élelmiszergyártástól kezdve az autógyártásig.
Az applikáció mesterséges intelligenciával működik. A 90 százalékos pontosságúnak ígért Skoda Sound Analyser tízféle területen használható.
Ezentúl a legnagyobb közösségi oldalon is ismerkedhetünk, sőt akár videórandizhatunk is, ugyanis végre Magyarországon is elérhető a Facebook Társkereső.
30 éve mobilozhatunk Magyarországon, így jutottunk el a táskatelefontól az okostelefonig.
Digitálisan felújították és kiszínezték az Aranycsapat 1953. november 25-i mérkőzését, amely során 6:3-as győzelmet arattunk az angol válogatott ellen.
A Toyota új robotkarja puha, mint az emberi ujj, és ugyanúgy képes tapintással felismerni a tárgyak alakját – igaz, nem…