Gyávaság? ByeAlex inkább elfut az érzelmi problémák elől, minthogy velük éljen

Írta:
Kámány Andrea

Újabb résszel jelentkezett a Krízisből Erő – az újranyitás lélektana című online műsor. A pandémia lezárását követő időszakról szóló műsorban az újbóli szabadságot és a bezártsággal járó szorongást vették górcső alá a műsor vezetői.

A Krízisből Erő – az újranyitás lélektana című adás második részének vendége ByeAlex és Gerendai Károly volt. A két meghívott őszintén beszélt arról, miként érintette őket a járvány bezártsággal teli időszaka, és vajon milyen lesz a visszatérés az újból felszabadult külvilágba. Az elmúlt év kifejezetten nehezen érintette a vendéglátás, a turizmus és a zeneipar szereplőit, így a két vendég tapasztalatai kifejezetten érdekes voltak a műsor fókuszának szempontjából.

ByeAlex nem akar szembe nézni a félelmekkel

ByeAlexet nagyon súlyosan érintették a korlátozások. Saját élményei alapján beszélt arról, hogy milyen lelki eredetű problémákkal kellett megküzdenie a hosszúra nyúlt járványidőszakban. Az énekes a következőképpen fogalmazta meg élete ezen szakaszát: „Nyilván nem a Covid az első számú problémám, hanem vannak más gondok is, meg más gondolatok a fejemben, amivel magamra maradtam. Én szeretek az érzelmi problémáim elől előre futni és elmenekülni. Ebben sokat segít a zenélés és minden, ami ezzel az életmóddal jár, dehát a Covid az jött és nem hagyott békén.”

A beszélgetésből kiderült az is, hogy ByeAlex az előbbiekhez hasonlóan nehezen éli meg, hogy az idén is elmaradnak a zenei fesztiválok. Számára ugyanis nagyon fontos a közönség közelsége, hiszen így volt képes megszeretni az embereket. Ha pedig a zene által nem tud közelebb kerülni hozzájuk, úgy érzi, könnyen elveszítheti ezt az érzést. A pandémia időszaka tehát egyértelműen megviselte ByeAlex lelkét és háza táját.

Az üzleti szférát gondolta újra Gerendai

Gerendai Károly üzletember, kultúraszervező, a Sziget Fesztivál alapítója elmondta, hogy ő sem vette könnyen a Covid által okozott kihívásokat. „Azt sokkal jobban megszenvedtem pszichésen is, hogy nem úgy működik a világ, ahogy szeretném és nincs rá hatásom. Közben meg mégis csak nekem kell a saját környezetemben erősnek maradni és példát mutatni, mert ha azt látják, hogy én összeomlok, azzal egy csomó embernek okozok még problémát.”

Az üzletember ebben az időszakban úgynevezett „válság-üzemmódba” kapcsolt és próbált minél több forgatókönyvet gyártani. Szerinte rengeteg olyan dolgot kellett kipróbálnia a járvány alatt, amelyek egyébként eszébe sem jutottak volna, és úgy tűnik, ezek közül több is megmaradhat a  járvány után. „Két érzés között ingadoztam folyamatosan. Egyrészt, ugye, a tehetetlenség érzése, ami valamilyen módon legyűrt, másrészt a cselekvéskényszer, hogy ‘gyerünk, valamit muszáj csinálni, valahogy előre kell menekülni!”

Tovább cikkeink a koronavírussal kapcsolatban itt olvashatók: 

Kámány Andrea

Friss

  • Autóvilág

A buszok viszik a lendületet az európai haszonjárműpiacon

Miközben a kisteherautók piaca stagnál, buszból látványosan több kerül forgalomba az Európai Unióban. Az ACEA…

2026. 11. 07.
  • Autóvilág

Unalmas lett a fekete-fehér-szürke? Ezek lehetnek a következő évek legdivatosabb autószínei

A fehér, a fekete és a szürke továbbra is uralja az utakat, az autóipari színtrendek…

2026. 11. 07.
  • Autók

Toyota Hiace terepjáró lakóautó: konyha, zuhanyzó és három differenciálzár

Összkerékhajtással, 35 colos terepgumikkal és 300 milliméteres hasmagassággal épített expedíciós lakóautót a Toyota Hiace-ből az…

2026. 11. 07.
  • Autók

Ez az autó levett a lábamról – Kia K4 GT-Line teszt

A Kia K4 a Ceed utódjaként érkezett, de vajon a gyártó legújabb kompakt modellje fel…

2026. 11. 06.
  • Autók

Honda az EICMA 2026-on: új Africa Twin, Fireblade és elektromos bringa

Megújuló motorkerékpárokkal, radaros vezetéstámogatással és egy elektromos hegyikerékpárral érkezik a Honda az EICMA 2026 kiállításra.…

2026. 11. 06.
  • Hírek

Megérkeztek az árak: már előrendelhető a Geely MONJARO EM-i!

Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…

2026. 11. 05.