amerikai autók tanulmányautó
A Flamingo az egyik legelső koncepcióautó volt (Forrás: Mac's Motor City Garage)

Koncepcióautó az 1950-es és 1960-as évekből? Igen! Az első tanulmányautók és maga a műfaj leginkább a General Motors tervezőjéhez, Harley Earlhöz köthető. A 1949 és 1961 között megrendezett éves Motorama autókiállítás pedig nagy szerepet töltött be azok népszerűsítésében. A Buick mellett számos amerikai autómárka, így a Ford, a Chevrolet és a Cadillac is számos prototípust mutatott be a Motorama kiállításokon, és úttörőnek számított a tanulmányautó-gyártásban. A közönség természetesen már akkor is ámulva csodálkozott rá ezekre az olykor futurisztikus, olykor pedig álomba illő autókra.

A flamingó-rózsaszín koncepcióautó

A Buick Flamingo is egy ilyen tanulmányautó, amelyet éppen az utolsó, 1961-es Motorama show-n mutattak be New Yorkban. Ez a meglehetősen feltűnő amerikai autó igazi kuriózum volt a maga idejében, amikor a cégek még nem feltétlenül az egyedi és feltűnő kocsik gyártásával voltak elfoglalva. Az egyedi igényekre szabott (festés, fényezés, kárpitozás stb.) autókkal még csak akkoriban kezdtek el kísérletezni, az erre szakosodott ipar is még gyerekcipőben járt. Majd ahogy változtak a vásárlói igények, úgy lehetett egyre extravagánsabb autókat is vásárolni, igényelni.

klasszikus amerikai autók tanulmányautók
A Buick Flamingóból mindössze egyetlen darab került legyártásra (Forrás: Mac’s Motor City Garage)

A cikk a következő oldalon folytatódik.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
1
2