A vírushelyzetre reagálva online színházi rendszert fejlesztett a Budai Szabadtéri Színház. Már szombat estétől „dupla nézőtérrel” lesz látható a Négyen Extra című előadás. Így a színészek már nem csak azoknak játszanak, akik az épített nézőtéren ülnek, hanem azoknak is, akik otthonról, élőben követik az előadást. Az elkövetkezendő fél évben számtalan musical, operett és vígjáték kerül bemutatásra ezzel a módszerrel.
A szervezők az elmúlt napok, hetek történéseire reagálva gyors fejlesztésbe kezdtek. Elfogadva a közönség egyre erősödő igényét, virtuális jegyeket bocsátották ki a Budai Szabadtéri Színház hátralévő előadásaira. „Megértjük és elfogadjuk a nézők aggodalmát, de nem állhat le a színházi világ újra, ezért az e-színházban látjuk a megoldást” – mondta a Budai Szabadtéri Színházat is üzemeltető Budapesti Showszínház igazgatója, Tóth Ádám.
A virtuális nézőtér debütálása most szombaton lesz a Négyen Extra című, nagysikerű előadással. Ennek köszönhetően a Mészáros Árpád Zsolt, Serbán Attila, Egyházi Géza, Csengeri Attila és Kerényi Miklós Máté főszereplésével készült darab következő bemutatóját már nemcsak a Budai Szabadtéri Színház épített nézőterén, hanem élőben, online is meg lehet tekinteni HD minőségben.
A művészeknek ez lesz az első ilyen jellegű fellépése. Elmondásuk szerint ez jelentős és fontos lépés a színházi értékek és jelenlét megőrzése felé, ezért izgatottan várkják a különleges előadást. Az internetes megtekintésre váltott jegyek ráadásul sokkal kedvezőbb árúak.
A színház vezetősége nagy reményekkel fejleszti az online színházi rendszert. Terveik szerint a következő fél évben számtalan musical, operett és vígjáték kerül bemutatásra ezzel a módszerrel. A Budai Szabadtéri Színház egyébként az idei nyári szezonban Magyarország legtöbb előadást bemutató és a legtöbb nézőt vonzó szabadtéri színháza volt. Mindezt annak ellenére, hogy több előadást is át kellett szervezni a következő évadra a vírushelyzet miatt.
Forrás: Budai Szabadtéri Színház/Facebook
Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…
Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…
Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…
Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…
A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…