Bereczki Zoltán szombati koncertje botrányba fulladt, miután a színművész-énekes csak az utolsó pillanatban, a helyszínen tudta meg, hogy egy kampányrendezvényre érkezett. Ajánló: A csúcson szeretné abbahagyni – Visszavonulásáról beszélt Caramel
„Csak rátok való tekintettel maradok most itt, mert ez egy kampányrendezvény, és én ilyet nem vállalok! Ez egyértelműen benne van az aláírt szerződésemben!” – a nyugat.hu olvasójának beszámolója szerint ezekkel a mondatokkal köszöntötte a közönséget a séi kultúrház színpadán szombaton este Bereczki Zoltán.
A színművész-énekes a mai nap folyamán Instagram-oldalán is kommentálta a koncert körülményeit. Mint írja: „Igen, csak és kizárólag a közönség miatt nem hagytam ott a rendezvényt, ezt ott el is mondtam! Nem, nem neveztem gyomorforgatónak a helyzetet, bár valóban annak tartom! Nem, ilyenkor nem tudom hova megyek! Felkérnek, megkérdezem, (nem én, a kollégáim) ugye nem politikai a rendezvény? Ha a válasz egyértelmű “nem”, akkor elindulunk. (A helyszínen valószínűleg szándékosan a közönségem vezették át, hogy lássák ott vagyok, nehogy hazamenjek!) Ilyenkor a kisebbik rossz az, ha az ember fölmegy és végig csinálja! Továbbra is a jóhiszeműség fog vezetni ilyen helyzetekben! Az ilyen méretű rendezvények nagyon nagy része (mondhatni túlnyomó többsége) önkormányzati. Nem egyszer fordul elő, hogy valaki beszédet mond előttem! Most fordult elő azonban először, hogy a szöveg kifejezetten politikai tartalmú volt!”
Bereczki Zoltán végül azt is hozzátette, hogy „a koncert után a polgármester úr odajött hozzám, elnézést kért!”
Ezeket a sztárhíreket se hagyd ki:
Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…
Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…
Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…
Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…
A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…