A Drive in Style – női vezetők interjú rovat támogatója a Harum Zrt.
A pesti alsó rakparton forgalommal szemben haladni kezdő sofőrként biztosan nem szerepel a tankönyvi példák között. Bóna Kata első önálló autós útjainak egyikén ez mégis pontosan megtörtént. A szembejövők akkor dudálás helyett mosolyogva bátorították, hogy megforduljon kis piros Renault Cliójával. A történet ma már inkább megmosolyogtató emlék, közben mégis ott van benne valami Bóna Kata személyiségéből: beleáll a váratlan helyzetekbe, és akkor is megtalálja a helyes irányt, ha először másfelé indul.
Bóna Kata pszichológus, transzformatív coach, csoportdinamikai és vezetési szakértő, a Bóna Dynamics ügyvezetője. Több mint húsz éve foglalkozik vezetők és csapatok fejlesztésével, munkájában a vezetőfejlesztés, az együttműködés és a szervezeti működés kérdései egyaránt megjelennek. Ma már egy plug-in hibrid Mazda CX-60-at vezet, amely egyszerre családi autó, mozgó tréningraktár és a kutyák rendszeres taxija. Reggelente vezetés közben gyakran csendben hangolódik a napra, máskor Lady Gaga dalai adják meg számára a kezdő lökést. Beszélgettünk a budapesti forgalomban szerzett első tapasztalatairól, a vezetés közben megtalált csendről, a vezetői bizalomról, az autó mint státuszszimbólum erejéről és arról is, miért döntött úgy, hogy vállalkozását nem akarja mindenáron nagyobbra bővíteni.
A jogosítványszerzés maga viszonylag zökkenőmentes volt. Budaörsön tanultam, úgy ajánlották az ottani egyik autósiskolát. Egy nagyon vagány, a jég hátán is megélő oktatóm volt, akit kifejezetten kedveltem. Folyamatosan stresszelt, mégis jól működtünk együtt, és szépen vettem az akadályokat. Sokkal emlékezetesebb történtet, amikor már egyedül kezdtem el vezetni. Volt bennem félelem a budapesti forgalomtól, de az nem merült fel, hogy emiatt halogassam az indulást. Az első pillanattól egyedül jártam a belvárosban. Utólag azt gondolom, ez jó döntés volt. Egy-két hónap után már egészen természetessé vált, előtte azért akadt néhány meredek helyzet.
Igen. Az első autóm egy kis piros Renault Clio volt, amit apukám választott nekem. Azt mondta: „Katikám, ez pont jó lesz elsőre, hogy próbálgasd magad.” Egyszer valahogy sikerült a pesti alsó rakparton a forgalommal szemben elindulnom. Először csak azt láttam, hogy mindenki szembejön, majd rájöttem, hogy itt bizony én vagyok rossz helyen. Ami igazán megmaradt, az a többi autós reakciója. Kedvesen mutogatták, hogyan forduljak vissza, közben pedig tényleg mosolyogtak. Nem küldtek el sehová, biztosan látták, hogy egy kezdő próbálja megoldani a helyzetet. Visszafordultam, bocsánatot kértem, ők pedig valószínűleg nagyon jól szórakoztak. Ma már egy hasonló esetben alighanem előbb érkezne a duda.
Egyáltalán nem. Ez a beleugrás a helyzetekbe eléggé jellemző rám. Ha valamit csinálni kell, akkor csinálni kell. Persze ma már én is látom, milyen érdekes útvonalakat jártam be akkoriban. Időnként keresztbe-kasul mentem a városban, és csak reméltem, hogy rendőr nem látja. Mégis így tanultam meg valóban vezetni. Amíg ül melletted valaki, teljesen más az élmény. Egyedül kell megtapasztalni, hogyan reagálsz, amikor váratlan helyzetbe kerülsz, amikor nincs ott senki, aki megmondja, mit csinálj. A Cliót végül egy idős házaspár vette meg tőlem. Vadonatújnak tűnt, pedig ahhoz képest, milyen kalandjaim voltak vele, ez szinte csoda. Nem volt rajta karcolás, és balesetem sem volt.
Nagyon szeretek vezetni. Fontos, hogy kényelmesen érezzem magam az autóban, és szinte együtt mozogjak vele. Dinamikusan vezetek, bár ez esetemben nem kockázatvállalást jelent. Inkább azt, hogy szeretek haladni, és ha látom a lehetőséget, akkor megyek, előzök. Ez a döntéseimben is megjelenik. Hallgatok az érzéseimre, fontosak az intuícióm, de közben természetesen átgondolom a helyzeteket. Szeretek dönteni. A dolgok elhúzása, időbeli tologatása távol áll tőlem.
Vegyes, és napszaktól is függ. A reggelek tízből nyolcszor a gondolkodásról szólnak. Végigveszem, mi vár rám aznap, kivel találkozom, ki jön hozzám, milyen helyzetekre kell felkészülnöm. Ez segít ráhangolódni a napra. Egyre nagyobb igényem van arra, hogy ilyenkor csend legyen. Sok podcast várakozik a listámon, amit elvileg meg szeretnék hallgatni, mégis gyakran azon kapom magam, hogy semmit sem kapcsolok be. Egész nap emberekkel találkozom és beszélgetek, ezért kell az az idő, amikor nem érkezik újabb hang vagy információ.
Akkor zene jön, lehetőleg hangosan. Sokszor Lady Gagával kezdem a napot. Ez nálam egyfajta „feel the power” hangulat: feltekerem a hangerőt, és hagyom, hogy megadja a nap energiáját. Ez is rólam szól, arról hogy mire van éppen szükségem. Délután már egészen másként használom ki az utat. Amikor elindulok az irodából, visszahívom azokat, akiket napközben nem értem el, vagy akiknek megígértem. A hazafelé vezető időt gyakran teljesen kitöltik ezek a rövid telefonok.
Általában van rágógumi az autómban, bár időnként tudatosan száműzöm. Ha nagyon gondolkodom, beveszek egyet, majd még egyet, aztán még egyet, pedig egyáltalán nem vagyok nassolós típus. A rágónál mégis azt veszem észre, hogy eteti magát és nem tudom abbahagyni. Ilyenkor mindig eldöntöm, hogy ennek vége, és hónapokig nem veszek. Aztán valahogy mindig visszatér.
A lakóhelyünk miatt a munkába járást nehéz lenne máshogy megoldani. Ha nagyon korán indulok, reggel fél óra alatt beérek, és délután is körülbelül ennyi az út. Ha belekerülök a dugóba, a reggeli fél órából könnyen egy óra lesz. Hétvégén változó, attól függ, hová megyünk. Ez a családi autónk is, ezért a hosszabb utaknál is használjuk. Kifejezetten fontos szempont volt a választásnál, hogy hosszabb távon is kényelmes legyen.
Igen. Szerettem volna, ha hosszabb úton megmarad a benzines hajtás biztonsága, a városban, a reggeli araszolásnál pedig tudom használni az elektromos üzemmódot. Otthon napelemről tudjuk tölteni, és részben az autó miatt kezdtünk el foglalkozni a ház energetikai korszerűsítésével is. Nagyon szeretem benne a csendet. Jó érzés úgy végigmenni a városon, hogy nem pöfékelek. A teljesen elektromos autózás gondolata is rendszeresen foglalkoztat, különösen azért, mert a hatótávok is sokat fejlődtek. Ugyanakkor bennem még ott van a töltés megszervezésének kérdése. A plug-in hibridnél megnyugtat, hogy ha valamiért nincs lehetőségem tölteni, benzinnel tovább tudok menni.
Nagyon sok mindennek és mindenkinek el kell férnie benne. Tréningeket és vezetői képzéseket tartok, vidékre is rendszeresen hívnak előadni, külföldre is sokat járok. Ilyenkor bekerül hátra a tréningláda és minden eszköz, amire a programhoz szükségem van.
Közben ahogy mondtam, ez a családi autónk is, tehát el kell férnie benne a gyereknek és a két kutyának. A kutyáknak saját ülésük van, és hetente kétszer-háromszor az irodába is bejönnek velem. Gyakorlatilag teljesen kitöltjük a teret. Éppen ezért fontos volt tényleg kényelmes, tágas és sokféleképpen használható legyen.
Ez az autó nagyon okos, időnként talán túlságosan is. Mindenre azonnal sípol, különösen a sávváltás körüli helyzetekre érzékeny. Egy idő után ez fárasztó tud lenni, a kényelmi funkcióit viszont imádom. Az automata fényszóró az egyik kedvencem. Nagyon szeretem, hogy félhomályban és sötétben magától alkalmazkodik a körülményekhez. A másik a tempomat, amit rengeteget használok. Reggel, amikor ötvennel-hatvannal halad a sor, vagy araszolunk a dugóban, kifejezetten kényelmes. Elektromos módban, a tempomattal együtt nagyon nyugodtan és egyenletesen viszi az autót. Autópályán azt érzem, hogy mióta ezt az autót vezetem, jóval kevésbé fáradok el. Leveszi rólam a folyamatos sebességtartás terhét, én pedig több figyelmet tudok fordítani a forgalomra.
Abszolút. Szeretek gyorsan dönteni és haladni. Természetesen átgondolom a helyzeteket, figyelek a megérzéseimre is, de nem szeretem időben eltolni a döntéseket. Ez a lendület néha hétköznapi helyzetekben is utolér. Reggelente, amikor viszem a gyereket iskolába, a garázskapu után a kertkapu nagyon lassan záródik. A kamerában és a tükörben figyelem, közben már indulnék is. Megesik, hogy nem várom meg teljesen, aztán fél órával később eszembe jut: mi van, ha mégsem záródott be? Ilyenkor képes vagyok visszamenni megnézni. A lendület tehát időnként plusz egy kört jelent.
Magyarországon szerintem nagyon is így van. Sok vezetővel dolgozom, és a coaching-folyamatokban rendszeresen előkerül, milyen autót választanak, mit szeretnének vele kifejezni, és mi az, ami valóban önazonos számukra. Van olyan kliensem, aki imádja a Ford Mustangját, miközben mindenki azt mondogatja neki, hogy ideje lenne Porschét vennie. Ő viszont nem akar Porschét. Ez egyáltalán nem mellékes kérdés: jó lenne olyan autóban ülni, amelyet tényleg a magadénak érzel.
Az autót az üzleti környezet is értelmezi. Ha valaki tárgyalásra érkezik, nézik a megjelenését és azt is, mivel jött. Egyik kliensem top értékesítő, és amikor megkapott egy nagyon komoly új Mercedest, a régi ügyfelei rögtön megjegyezték: „Látom, jól megy nektek.” Ez számára kifejezetten hátránnyá vált, hiszen eladni érkezett hozzájuk.
Pontosan. Nem szerencsés fölé- vagy alálőni annak, amit a saját szereped és a célközönséged indokol. Ez persze iparágtól, ügyféltől és vállalati kultúrától is függ. Az én szakmámban is eltérően reagálhatnak rá. Egy árérzékeny ügyfél megláthatja az autót, és azt gondolhatja: ezért kerül ennyibe a tréningnap. Másvalakit éppen az inspirál, hogy olyan szakemberrel dolgozik, akinek láthatóan jól működik a vállalkozása. Szerintem az önazonosság a kulcs. Olyan autót érdemes választani, amelybe szívesen ülsz be, illik hozzád, és összhangban van azzal, amit magadról képviselni szeretnél.
Leginkább pozitívakat. Megjegyzik, hogy szép, illik hozzám, vagy megkérdezik, hogyan tudok vele parkolni, mert elég nagy. Negatív megjegyzést nem igazán kaptam. Belül különösen szeretem. Fehér bőrülései vannak, a műszerfalon törtfehér, bőrrel kombinált berakás, ezért nagyon csinos az összhatás Nagyon szeretem rendben tartani, bár a gyerek, a két kutya és a szállított kellékek mellett időnként óriási káosz alakul ki benne. Ilyenkor mindig alaposan kitakarítom, és újra minden a helyére kerül. Valószínűleg ez a kettőség az életben is jellemző rám: jól bírom a pörgést és a felfordulást, de igazán a rendezett, harmonikus környezetben érzem jól magam.
Talán a kontrollhoz való viszonyom változott a legtöbbet. Korábban sokkal szorosabban tartottam mindent. Ma is szeretem a kereteket, mert biztonságot adnak, de régen nehezemre esett valódi szabadságot adni másoknak. Meg kellett tanulnom megbízni. Ebben sokat segített, hogy csalódtam emberekben. Amíg küzdöttem ellene, igyekeztem mindent kontrollálni. A fájdalmas élményekkel valami átfordult bennem és ettől is könnyebbé vált teret adni másoknak.
Elsősorban azt, hogy inspiráljak, és olyan víziót tudjak adni, amelyhez mások is kapcsolódni tudnak. Számomra ez a vezetői szerep legfontosabb része. A vezetés kevésbé érdekel pozícióként. Inkább az foglalkoztat, hogyan lehet embereket és csapatokat egy olyan irányba elindítani, amelyben ők is megtalálják a saját helyüket és képesek fejlődni.
Körülbelül négy-öt éve kezdtem egyre pontosabban megfogalmazni magamnak, milyen vezető akarok lenni, és milyen vállalkozást szeretnék építeni. Ahogy jönnek a nagyobb munkák, szinte természetesnek tűnik, hogy egyre több ember kezd melletted és alattad dolgozni, és a cég folyamatosan nő. Nálam elérkezett egy pont, amikor azt mondtam, én nem egy nagy tanácsadó céget akarok építeni. Fontos felismerés volt, hogy a növekedés önmagában nem cél, és semmiképpen sem szeretnék mindenáron nagyobbá válni. Ez felszabadító döntés volt. Segített kijelölni, mi az, amit valóban szeretnék csinálni, milyen ügyfelekkel szeretnék dolgozni, és milyen szerepben érzem jól magam.
Én visszafordítanám ezt a kérdést: mire készülnek valójában? A „vezetői ambíció” önmagában számomra mindig kissé furcsán hangzik. Szerintem legyen valami, ami hajtja őket. Egy ügy, egy gondolat, egy belső tűz, valami amit szeretnének létrehozni vagy hozzáadni a világhoz. Ennek természetes következménye lehet, hogy egy ponton kollégáik, munkatársaik lesznek, és meg kell tanulniuk vezetni. Közben eljutnak oda is, hogy sok feladatot a körülöttük dolgozók már jobban tudnak náluk. Nekik viszont maradnak olyan dolgok, amelyeket csak ők tudnak elvégezni. Ezt az átalakulást érdemes megtanulni.
Az angolban van erre egy kifejezés: „follow your bliss”. Magyarul nehéz pontosan visszaadni. Számomra azt jelenti, hogy kövesd azt, ami belülről hajt, ami előrevisz, és amin keresztül valóban tudsz adni valamit a világnak. A vezetői szerep majd kialakulhat ebből.
Nehéz kérdés, mert a mostani autóm gyakorlatilag minden igényemet kielégíti. Ami ennél több lenne, az már inkább flanc. Amikor autót választottam, beleszerettem a Jaguar SUV-jába. Imádtam vezetni, mégis arra jutottam, hogy a jelenlegi élethelyzetemben nem akarom vállalni azt az esetleges bizonytalanságot, ami egy angol autóval járhat. Nekem fontos, hogy akár több ezer kilométerre is úgy induljak el, hogy tudom az autó elindul, megy, és nem kell váratlan szervizhelyzetekkel foglalkoznom.
A családban régóta japán autókat használunk, és ezt a kiszámíthatóságot nagyon értékelem. Ha öt év múlva már kevesebb gyakorlati szempontnak kell megfelelni, a gyerek nagyobb lesz, és az élethelyzetünk is változik, elképzelhető hogy egyszer választok egy kevésbé racionális autót. Olyat, amelynél nagyobb szerepet kap az élmény. Addig viszont marad a Mazda. Minden és mindenki elfér benne, otthon tudjuk tölteni, hosszú úton kényelmes, a városban pedig csendben halad. Ennél többre jelenleg nincs igazán szükségem.
Villámkérdések:
A Drive in Style – női vezetők interjú rovat támogatója a Harum Zrt.
Európában egyre több új autó helyi károsanyag-kibocsátás nélkül közlekedik, az országok közötti különbségek azonban óriásiak.…
A Bartók-negyed design- és papír-írószer üzlete a Budafoki út 9. szám alatt folytatja történetét. A…
November Többmilliós árengedmények, kedvezményes finanszírozási ajánlatok és év végi készletakciók várják az autóvásárlókat Magyarországon. Miközben…
Egy gyártó életében nagy lépés amikor egy jól ismert márkát kivezet és helyette új néven…
Az egyik tökéletes városi társ, a másikba akár az egész családot bepakolnám. A Škoda Epiq…
Egy év alatt 42 százalékkal bővült a meghirdetett használt hibridek kínálata, miközben átlagáruk 13,5 százalékkal…