Így telnek a BMW-pilóták napjai versenyek nélkül a karanténban

Írta:
Drive Me Baby

Hétköznapi hobbik: kertészkedés és modell-repülőgépek

Az edzések, a virtuális versenyek, a családi élet és a tanári szerep mellett a BMW pilótáinak is jut némi idejük kikapcsolódni. Marco Wittmann és Nick Catsburg például kertészkedéssel kapcsolnak ki. Ezzel szemben a tengernyi időnek köszönhetően Augusto Farfus régi hobbijának hódolhat, ami nem más, mint a modell-repülőgépek építése és persze reptetése, amibe a gyerekeit is bevonja. „A fiam is nagyon imádja ezt, már most a repülőgépek nagy rajongója” – mesélte Augusto Farfus.

Timo Glock új hobbit talált magának: online főzőtanfolyamba kezdett. „Régóta terveztem, hogy belevágok, és most végre sikerült. Nagyszerű móka a főzés, ugyanakkor nagy kihívás és teljesen ismeretlen terep számomra” – mondta.

Az USA-ban élő Connor De Phillippi pedig úgy döntött, felfedezi magának a részvények és a befektetések piacát. „Sokat olvastam a részvények és a kötvények mozgásáról, ez az egész egy teljesen új hobbivá nőtte ki magát nálam. Nagyon sokat kell olvasni és rengeteg az összefüggés, de mindig is szerettem a számokat” – mesélte.

A BMW-pilóták segítenek, ahol tudnak

A Nagy-Britanniában élő Formula-E pilóta, Alexander Sims az országos egészségügyi szolgálat tevékenységeiből is kiveszi a részét a kényszerszünet alatt. „Az adatmérnököm állt elő azzal a zseniális ötlettel, hogy járjunk körbe a motorsport-résztvevők között és gyűjtsük be a raktáron lévő védőfelszereléseket. Főként kesztyűkről, maszkokról, védőszemüvegekről és tisztítószerekről van szó, amelyeket összegyűjtve a kórházaknak adományozunk. Nagyszerű ötlet volt és hálás vagyok érte, hogy egy kicsit segíthetek ezekben a nehéz időkben. Nem igazán tudunk mást tenni. Maradjunk otthon és akadályozzuk meg a vírus terjedését” – fogalmazott Alexander Sims.

Oldal: 1 2 3 4

Drive Me Baby

Friss

  • Utazás

Stresszmentes utazás gyerekkel: a nyugalom és a felkészültség a kulcs

Összegyűjtöttünk néhány praktikus tippet, amelyek segítenek abban, hogy a gyerekek ne csak biztonságban, hanem boldogan…

2026. 04. 22.
  • Autók

Áprilisban irány Peking! A Chery a globális mobilitási márkaprogramját úgy tervezte, hogy a család legyen a középpontban!

2026 április 22–28. között a Chery, a Pekingi Autó Show és a Globális Kereskedői Konferencia…

2026. 04. 22.
  • Autók

Megérkezett a BYD SEALION 5 DM-i Magyarországra – elektromos élmény és hibrid szabadság

• Super DM plug-in hibrid: elektromos élmény, nagy kombinált hatótáv• Akár 1 016 km kombinált…

2026. 04. 21.
  • DMB Kisokos

Beköszöntött a biciklitúrák szezonja: erre figyelj, mielőtt hosszú útra mész

Nemcsak a hosszú kilométerekre érdemes felkészülni, hanem a váratlan helyzetekre is, hiszen egy defekt vagy…

2026. 04. 21.
  • Autók

Az új, tisztán elektromos Mercedes-Benz C-osztály: újradefiniálja a középkategóriát

Formatervezés és hatékonyság A Mercedes-Benz bemutatta az első, teljesen elektromos C-osztályt, amely új szintre emeli…

2026. 04. 21.
  • Hírek

Robotok a rajtvonalon: rekord, bukások és káosz a félmaratonon

Kína ismét szintet lépett a technológiai versenyben – és ezúttal szó szerint futólépésben. Egy különleges,…

2026. 04. 20.