Bezárta magát a szívünkbe a Porsche

Írta:
Zsuzsa

Tavaly már jártunk a brüsszeli Autoworldben, akkor a BMW M1 spotkocsi 40 éves történetének szentelt kiállítást néztük meg, és gyönyörködtünk a szebbnél szebb BMW-kben. Most pedig visszarepültünk a belga fővárosba, hogy a 70 évvel ezelőtt alapított Porsche gyár remekműveit csodálhassuk meg az elmúlt hét évtizedből.

A Porsche kiállítás az autó gyártásának 70 évét öleli fel. Ez a piros Porsche egy 928-as, amit 1978 és 1995 között gyártottak
A 2018-as széria gyönyörű Porschéi – bár lehetnének kicsit színesebbek

Emlékszem, az öcsém Matchbox-gyűjteményében a Porschék különösen értékes daraboknak számítottak, a házi versenyeken gyakran értek be elsőnek a célba, éppen ezért általában összevesztünk, hogy kinek a csapatába kerüljenek. Mindeközben a valóságban is hódítottak (és hódítanak ma is) a Porsche versenyautók a pályákon – no meg persze a közutakon, hiszen a márka a sportkocsi rajongók számára is gyárt modelleket.

Porsche versenyautók
Porsche 718 RSK versenyautó, 260 km/óra, 1957-1959
Porsche RS Spyder LMP2, 450 lóerő, 2006

Bár hivatalosan 1948-tól létezik a Porsche gyár, de a mérnök Ferdinand Porsche (1875-1951) és a fia, Ferdinand Alexander Porsche (Ferry Porsche, 1909-1998) munkássága már az ezt megelőző időkben is igencsak termékeny volt. Apa és fia 1931-ben alapította tervezőirodáját Stuttgartban (ma a város külvárosában, Zuffenhausenben van a Porsche központja), a német állam megrendelésére például a családfő fejéből pattant ki a Volkswagen Bogár autójának a terve – a kocsi annyira sikeres lett, hogy végül 65 éven keresztül gyártották, kisebb-nagyobb módosításokkal.

A Porsche 1948 és 1965 között gyártotta a 356-os szériát
Gyönyörű piros bőr belsőt kaptak a Porsche 356 modelljei

Majd jött a 2. világháború, és a háború utána az apa háborús bűnök miatt (ugyanis Hitlerrel is együttműködött) Franciaországban börtönbe került. Az irodát a fia, Ferry és lánya, Louise (akinek érdekes élettörténetéről is írtunk) 1946-ban az ausztriai Gmündbe telepítette át, és itt születtek meg az első olyan autók, amelyeket már a Porsche névvel azonosítottak. Ezek a legendás 356-os széria darabjai, amelyekből először csak 50 darab készült, ám végül olyan sikeres lett a gazdagok között, hogy kisebb módosításokkal egészen 1965-ig gyártották.

Porsche 911 GT1, 1996-1998, 544 LE, 310 km/óra

Az ötvenes években Ferry fia, akit szintén Ferdinándnak hívtak (becenevén Butzi, 1935-2012), már bejáratos volt az autóműhelybe. A huszonéves fiú először gyurmából formázta meg a legendás 911-es modellt, amit végül 1964-ben kezdtek el gyártani. Mára a Porsche 911 igazi supercarrá nőtte ki magát, tavaly mutatták be a legújabb nyolcadik generációs szériát, a 450 lóerős Carrera S-t és Carrera 4S-t – amelyekből akár te is megtervezheted a saját modelledet . És ami hihetetlenül hangzik, de nagyon is igaz: egy magyar tervező, Varga Péter keze munkáját dicséri a legújabb Porsche 911 dizájnja!És most nézegessetek további képeket a Porsche 70 kiállításról, amely január végéig volt nyitva Brüsszelben. De ha kedvet kaptatok, hogy közelebbről megismerkedjetek a Porsche történetével, és szeretnétek gyönyörködni a szebbnél szebb kocsikban, akkor látogassatok el a Porsche múzeumba a németországi Stuttgart-Zuffenhausenbe.

Zsuzsa

Friss

  • Nők az autóvilágban

Környei Ágnes: az egyedi megközelítések inspirálnak a munkámban és az autóválasztásban is

Egy sikeres forgalmi vizsga a névnapján, az első saját Fiat Punto, egy sportos Stilo Racing…

2026. 11. 03.
  • Autók

Sportkombinak öltözött a Toyota: látványos Crown Signia készül a SEMA-ra

Szélesített karosszériával, ültetett futóművel és Lexus-fékekkel érkezik a Toyota Crown Signia GT-S Performance Concept a…

2026. 11. 03.
  • Autók

Louis Vuitton utazóládákkal és monogramos részletekkel hódít a Porsche 911

Mi történik, ha a világ egyik legismertebb luxusdivatháza és a klasszikus Porsche 911-esek újragondolásáról híres…

2026. 11. 02.
  • Autóvilág

Őszi óraátállítás: sötétben a megszokott út is veszélyesebb lehet

Az őszi óraátállítás után sokan már sötétben indulnak haza, miközben vezetési szokásaik alig változnak. Az…

2026. 11. 02.
  • Autók

A Forma–1 világa egy fényképezőgépben: különleges Leica-modell érkezett

A versenypályák világából merített ihletet a Leica legújabb különkiadása, amely a Forma–1 jellegzetes anyaghasználatát és…

2026. 11. 01.
  • Hírek

20 millió eurót fordít a fiatalok mentális jóllétének támogatására a Rituals

A fiatalok mentális egészségének támogatása világszerte egyre sürgetőbb feladat, amelyből a nagyvállalatok is egyre nagyobb…

2026. 11. 01.