Zebegény és Visegrád után Nagymaros is azt kéri, hogy ne kiránduljon senki sem a Dunakanyar településeire a koronavírus idején – adta hírül a Dunakanyari Napok weboldala. A visegrádi önkormányzat konkrétan fogalmaz hivatalos honlapján: a turisztikai célpontok amúgy is zárva vannak, így mindenkitől azt szeretnék, ha nem terhelné fölösleges gépjármű- és motorkerékpár forgalommal a várost. Mint írják: „Az otthonmaradás azt jelenti, hogy nem mész ki az ajtón: kirándulni sem.”
A Pilisi Parkerdő Zrt.-vel összefogva az önkormányzat megtiltotta a parkolást a kezelésében lévő, CBA mögötti, illetve a városi nagyparkolóban. Ráadásként megjelentek a behajtani tilos táblák, valamint a rendőrség is fokozottan ellenőrizni fog majd a Dunakanyar területén. Azt is írják továbbá, hogy Pilisi Parkerdő lezárja a visegrádi Mogyoró-hegyen található parkolóhelyeket és a visegrádi Fellegvár parkolóját is. Az Apátkúti-völgybe, valamint a Kaán Károly-forráshoz csak engedéllyel rendelkezők hajthatnak be járműveikkel ezután.
Zebegényben felhívások lepték el a város népszerű részeit, melyek arra szólítanak fel mindenkit, hogy maradjon inkább otthon. A településsel foglalkozó Facebook-oldalon egy poszt szerzője szerint előfordul, hogy alkalmanként akár 1500 kiránduló is megjelenhet egyetlen nap alatt, akik zömében a település öt legismertebb utcáján sétálnak, míg a helyiek nem mozdulnak ki, otthon maradnak. Nagymaros hivatalos weboldalán a polgármester, Heinczinger Balázs tett közzé egy felhívást. Ebben a távolmaradásra kéri a máskor oly’ szívesen látott turistákat a Dunakanyar településein, mert járvány idején egyáltalán nem megfelelő, ha tömegesen jelennek meg a hétvégék során. Ezzel veszélyeztetik mind saját, mind mások egészségét.
Természetesen az otthoni lét senkinek sem könnyű, ezért összegyűjtöttünk pár tippet, hogy megőrizd lelki egészségedet és hasznos dolgokkal töltsd a mindennapjaidat.
Forrás: Turizmus Online
A sportautók mindig is a felnőttek legdrágább játékai voltak, de a Porsche most ezt a…
A 16–75 év közötti magyarok 88%-a kávézik, és a többség naponta él ezzel a szokással.…
A haszongépjárművek világában egyre világosabb, hogy a jövő nem kizárólag akkumulátorokkal íródik. Miközben a személyautóknál…
639 lóerős villámcsapás konnektorról: megérkezett az Audi RS 5 PHEV, ami egyszerre zöld és félelmetes…
Nagyot fordul a világ a hiperautók elitklubjában: a Porsche AG hivatalosan is bejelentette, hogy megválik…
Miközben az autóipar egyik fele a konnektort keresi, a másik pedig próbálja túlélni az emissziós…