Beyoncé felvehette a Tiffany féltve őrzött, 128 karátos sárga gyémántját

Írta:
Drive Me Baby

Értéke: felbecsülhetetlen

 

A Tiffany Yellow Diamond Beyoncé előtt eddig mindössze három nő nyakát díszítette, elsőként Mary Whitehouse-ét, aki egy tehetős amerikai diplomata, Edwin Sheldon Whitehouse felesége volt. Őt követte a hollywoodi ikon, Audrey Hepburn, aki az Álom luxuskivitelben (Breakfast at Tiffany’s) című 1961-es filmjének promóciós anyagában viselte. Több évtizedes kihagyás után 2019-ben pedig Lady Gagának adatott meg a megtiszteltetés, hogy az Oscar gálán viselhette az ikonikus ékszert.

A mostani az első alkalom, hogy a gyémánt reklámkampányban szerepel, a drágakövet különleges alkalmakkor körútra viszik az Egyesült Államokban, de egyébként állandó helye a Manhattan Ötödik sugárútján található flasgship Tiffany & Co ékszerbolt. Egyes források szerint a drágakő nagyjából 30 millió dollárt érhet, bár ez nem jelent semmit, hiszen a Tiffany számára a gyémánt felbecsülhetetlen értékű, és soha nem volt és soha nem lesz eladó.

„Beyoncé és Jay-Z a modern love story megtestesítői” – mondta Alexandre Arnault, a cég termékekért és kommunikációért felelős alelnöke. „A Tiffany brand mindig is a szeretet, az erő és az önkifejezés híve volt, így elképzelni sem tudnánk egy ikonikusabb párt, amely jobban képviseli Tiffany értékeit. Megtiszteltetés számunkra, hogy a Carter párost a Tiffany család tagjainak mondhatjuk.”

A reklámkampány részeként Beyoncé és Jay-Z egy videóanyagot is forgatott, amelyben az énekesnő előadja az Álom luxuskivitelben egyik leghíresebb jelenetét, nevezetesen amikor Audrey Hepburn karaktere a tűzlépcsőn üldögélve énekli a Moon River című dalt.

Az alábbi cikkeket se hagyd ki:

Forrás: CNN

Oldal: 1 2

Drive Me Baby

Friss

  • Nők az autóvilágban

Környei Ágnes: az egyedi megközelítések inspirálnak a munkámban és az autóválasztásban is

Egy sikeres forgalmi vizsga a névnapján, az első saját Fiat Punto, egy sportos Stilo Racing…

2026. 11. 03.
  • Autók

Sportkombinak öltözött a Toyota: látványos Crown Signia készül a SEMA-ra

Szélesített karosszériával, ültetett futóművel és Lexus-fékekkel érkezik a Toyota Crown Signia GT-S Performance Concept a…

2026. 11. 03.
  • Autók

Louis Vuitton utazóládákkal és monogramos részletekkel hódít a Porsche 911

Mi történik, ha a világ egyik legismertebb luxusdivatháza és a klasszikus Porsche 911-esek újragondolásáról híres…

2026. 11. 02.
  • Autóvilág

Őszi óraátállítás: sötétben a megszokott út is veszélyesebb lehet

Az őszi óraátállítás után sokan már sötétben indulnak haza, miközben vezetési szokásaik alig változnak. Az…

2026. 11. 02.
  • Autók

A Forma–1 világa egy fényképezőgépben: különleges Leica-modell érkezett

A versenypályák világából merített ihletet a Leica legújabb különkiadása, amely a Forma–1 jellegzetes anyaghasználatát és…

2026. 11. 01.
  • Hírek

20 millió eurót fordít a fiatalok mentális jóllétének támogatására a Rituals

A fiatalok mentális egészségének támogatása világszerte egyre sürgetőbb feladat, amelyből a nagyvállalatok is egyre nagyobb…

2026. 11. 01.