Az Audi Hungaria Zrt. és az Audi Hungaria Független Szakszervezet tárgyalódelegációi sikeresen lezárták a bértárgyalási folyamatot. Az új bérmegállapodás a cég történetének első három évre szóló megállapodása, amely 2020 áprilisától lép hatályba. A három év alatt a munkatársak átlagosan 36%-os jövedelemnövekedésben fognak részesülni. Az ajánlat az első évben, azaz idén áprilistól átlagosan 12,5%-os jövedelemnövekedést jelent a munkavállalóknak. A megállapodást Dr. Knáb Erzsébet, a cég személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tagja, valamint Németh Sándor, az Audi Hungária Független Szakszervezet elnöke írták alá.
A bérmegállapodás egyéb elemeket is tartalmaz, így például az inflációkövetést és az évente 130 000 forint egyszeri szabadon választható kifizetést. A bérmegállapodás részét képezi egy, a foglalkoztatás biztonságát támogató intézkedéscsomag is.
„Örülök a megállapodás létrejöttének, ezzel az Audi Hungaria minden munkatársa számára egy, a magyar munkaerőpiacon vonzó juttatási csomagban sikerült megállapodnunk” – jegyezte meg dr. Knáb Erzsébet, aki azt is kiemelte, hogy a három évre szóló megállapodás lehetővé teszi a munkatársak számára a tervezhetőséget és a kiszámíthatóságot, ez pedig az Audi jövőbeni versenyképességének is fontos eleme.
„Büszke vagyok arra, hogy rendkívüli alapossággal és felkészültséggel dolgozott mindkét tárgyalófél annak érdekében, hogy 2020. március 31. előtt létrejöjjön a megállapodás, amely hosszú távon biztosítja a cég munkatársai számára az anyagi, szociális és foglalkoztatási biztonságot az elkövetkezendő időszakban”- hangsúlyozta Németh Sándor szakszervezeti elnök.
A koronavírus miatt kialakult munkafelfüggesztés végig söpört az európai autógyárakon, így többek között a hazai Audi-gyárat is érinti. Ez alapján a győri üzemben jövő hét hétfőtől előreláthatóan két hétre felfüggesztik a termelést. Ez idő alatt kizárólag az adminisztratív területen folyik majd a munkavégzés. Egyebek mellett a személyes ügyfélszolgálati pontok sem működnek, jelenleg csak telefonos ügyfélszolgálatra van lehetőség.
A győri Audi-gyár évek óta Magyarország egyik legnagyobb árbevételű vállalata, az ország legnagyobb exportőreinek egyike és a hazai járműipar legnagyobb beruházója. Az Audi Hungaria Zrt. 2019 év végén 12 807 alkalmazottat foglalkoztatott.
Hollandiában hamarosan jóval nehezebb lesz „észrevétlenül” szabálytalankodni az utakon. Az ország ugyanis alaposan kibővíti az…
Egy Porsche 911-ben kezdődött minden Leon Baldinger számára az autók és a sportautók iránti rajongás…
A legtöbb útnak pontosan tudjuk az elejét és a végét. Elindulunk, megérkezünk, aztán hazamegyünk. És…
Az elektromos autózás előnyeit sokan élveznék a hétköznapokban, de a hosszabb utak kényelméről és spontaneitásáról…
A legújabb aktív biztonsági funkciók kritikus vezetési szituációkban, parkolási manővereknél és kiszállás közben egyaránt segítik…
Ebben az ártalmatlan külsejű ötajtós Toyotában 3,5 literes V6-os motor dolgozik 280 lóerővel, és hozzá…