A Glenmoragie volt az első világhírű skót whisky

A márka alapítója William Matheson, aki 1843-ban feleségével, Anne-nel alapította a lepárlót. A sörfőzdét átalakították whisky lepárlóvá, és elnevezték Glenmoragie-nek, ami gall nyelvjárás szerint ezt jelenti: a nyugalom völgye. William Matheson halála után az özvegye vezette a lepárlót, méghozzá olyannyira sikeresen, hogy a Glenmorangie volt az első olyan skót whisky, amit Nagy Britannia szerte fogyasztottak, és amit az USA-ba exportáltak. A Glenmorangie whisyky-k azóta is ugyanott készülnek.

glenmorangie

A márkát 2004-ben vásárolta meg a Moët Hennessy, aki többek között a Moët&Chandon, Dom Pérignon és a Hennessy tulajdonosa, így azóta a Glenmorangie is a francia luxusmárka konglomerátum, az LVMH (Louis Vuitton Moët Hennessy) tagja.

A Fine Brands Company, mint a Moët Hennessy márkák hivatalos magyarországi disztribútora a pandémia okozta helyzet miatt indította el a Nyissunk Együtt projektjét. Ennek keretben a húsz legjobb magyar koktélbár és étterem történetét bemutató, valamint receptjeiket tartalmazó egyedi koktélmagazint terjeszt a cég. A magazin értékesítéséből befolyt teljes bevétel közvetlenül az azt értékesítő koktélbárokat és éttermeket támogatja. A magazin díja pedig az újranyitást követően fogyasztható le a válogatásban szereplő egységek valamelyikében.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
1
2
3