A Balatonfüredi Borhetek a város legnépszerűbb gasztronómiai fesztiválja, amit idén augusztus 7. és 30. között rendeznek meg a Tagore sétányon. A borvidék legjobb nedűi, harminc fajtából származó, közel háromszáz-féle bor lesz kóstolható. Huszonöt borász kínálja a borait, a borosgazdák faházai között az első helyet, a hagyományoknak megfelelően, az év füredi borásza kapja most is, ezúttal a Szabó és Fia Borpince.
Az olaszrizlingből szinte kimeríthetetlen a kínálat, a klasszikustól a késői szüretelésűn át, a dűlőn szelektáltakig, mindenféle lesz. A gyöngyöző borok nagy kedvencek, valószínűleg az idei fesztivál slágertermékei lesznek, de minden gazda kínál rozét is, ezek azonban egyre testesebb borok. A fajsúlyosabb vörösborok, a borkülönlegességek és a díjnyertes nedűk sem hiányoznak majd. A Borheteken csak palackozott borok kínálhatók, a rendezvény alatt többször ellenőrzik majd a minőséget. Borászatonként 8-12 féle bort lehet kóstolni, összesen mintegy háromszáz tétel közül választhatnak a vendégek.
A Balatonfüredi Borhetek megnyitóján, a rendezvényen a borászok támogatását célzó 1,8 milliárd forintos támogatási csomagot jelentett be Nagy István agrárminiszter. A tárcavezető kiemelte: a járványhelyzet következményeinek enyhítése érdekében a gazdaságvédelmi alapból elkülönített 25 milliárd forintos mentőcsomagból 1,8 milliárd forintra pályázhatnak a borászok. Tájékoztatása szerint a pályázatot augusztus 10-étől lehet benyújtani.
A miniszter beszámolt arról is, hogy 4,8 milliárd forintos keretet szánnak a minőségi bormarketingre. Mint mondta, ezt az összeget arra fordítják, hogy minden magyar ember ismerje meg a kiváló minőségű magyar borokat. Szavai szerint még soha nem volt olyan aktuális a borfogyasztást kísérő „egészségedre!” jókívánság, mint most. A rendkívüli helyzetben még nagyobb jelentősége van az egészségnek, mint máskor – mondta a miniszter. Nagy István beszédében méltatta, hogy az augusztus 7. és 30. között zajló balatonfüredi borhetek az összefogásról szól, és az élet szépségét hirdeti. Mint mondta, minden esztendőben Balatonfüred városának életszeretete hatja át a rendezvényt. A bor hozzátartozik a jókedvhez, ezt jöttünk ünnepelni – tette hozzá.
A következő oldalon megtudhatod, mely pincészetek vesznek részt a Balatonfüredi Borhetek alatt.
Oldal: 1 2
A nyári kánikula sokak számára csak kényelmetlenséget jelent az autóban – melegebb utastér, gyorsabban fogyó…
A Hyundai közel két évtizede, 19 éve mutatta be az i30-at, amelyet kifejezetten az európai…
Egy magyar F1-történet, ami nem csak a Hungaroringről szólt Baumgartner Zsolt neve örökre beírta magát…
A nyári hőhullámok nemcsak az embereket, hanem az autókat is extrém terhelés alá helyezik. A…
Az elektromobilitás világában ma már nem egyetlen „elektromos autó” létezik, hanem több különböző technológiai megoldás…
Autóval a belvárosba szombaton? Inkább ne Június 27-én, szombaton mindenképp érdemes letenni az autót a…