Elstartolt a Balatonfüredi Borhetek: idén 300 féle bor közül lehet válogatni

Írta:
Drive Me Baby

A Balatonfüredi Borhetek a város legnépszerűbb gasztronómiai fesztiválja, amit idén augusztus 7. és 30. között rendeznek meg a Tagore sétányon. A borvidék legjobb nedűi, harminc fajtából származó, közel háromszáz-féle bor lesz kóstolható. Huszonöt borász kínálja a borait, a borosgazdák faházai között az első helyet, a hagyományoknak megfelelően, az év füredi borásza kapja most is, ezúttal a Szabó és Fia Borpince.

Idén is sláger lesz a gyöngyöző bor

Az olaszrizlingből szinte kimeríthetetlen a kínálat, a klasszikustól a késői szüretelésűn át, a dűlőn szelektáltakig, mindenféle lesz. A gyöngyöző borok nagy kedvencek, valószínűleg az idei fesztivál slágertermékei lesznek, de minden gazda kínál rozét is, ezek azonban egyre testesebb borok. A fajsúlyosabb vörösborok, a borkülönlegességek és a díjnyertes nedűk sem hiányoznak majd. A Borheteken csak palackozott borok kínálhatók, a rendezvény alatt többször ellenőrzik majd a minőséget. Borászatonként 8-12 féle bort lehet kóstolni, összesen mintegy háromszáz tétel közül választhatnak a vendégek.

(Fotó: MTI/Krizsán Csaba)

A Balatonfüredi Borhetek megnyitóján, a rendezvényen a borászok támogatását célzó 1,8 milliárd forintos támogatási csomagot jelentett be Nagy István agrárminiszter. A tárcavezető kiemelte: a járványhelyzet következményeinek enyhítése érdekében a gazdaságvédelmi alapból elkülönített 25 milliárd forintos mentőcsomagból 1,8 milliárd forintra pályázhatnak a borászok. Tájékoztatása szerint a pályázatot augusztus 10-étől lehet benyújtani.

Állami támogatás a minőségi bormarketingre

A miniszter beszámolt arról is, hogy 4,8 milliárd forintos keretet szánnak a minőségi bormarketingre. Mint mondta, ezt az összeget arra fordítják, hogy minden magyar ember ismerje meg a kiváló minőségű magyar borokat. Szavai szerint még soha nem volt olyan aktuális a borfogyasztást kísérő „egészségedre!” jókívánság, mint most. A rendkívüli helyzetben még nagyobb jelentősége van az egészségnek, mint máskor – mondta a miniszter. Nagy István beszédében méltatta, hogy az augusztus 7. és 30. között zajló balatonfüredi borhetek az összefogásról szól, és az élet szépségét hirdeti. Mint mondta, minden esztendőben Balatonfüred városának életszeretete hatja át a rendezvényt. A bor hozzátartozik a jókedvhez, ezt jöttünk ünnepelni – tette hozzá.

A következő oldalon megtudhatod, mely pincészetek vesznek részt a Balatonfüredi Borhetek alatt.

Oldal: 1 2

Drive Me Baby

Friss

  • Hírek

Megérkeztek az árak: már előrendelhető a Geely MONJARO EM-i!

Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…

2026. 11. 05.
  • Celeb

Pokorny Lia 17 perc alatt végzett a KRESZ-vizsgán, az autókulcsát viszont néha 20 percig keresi

Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…

2026. 11. 05.
  • Autók

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

2026. 11. 04.
  • Autóvilág

Miért a családot hívjuk, ha baj van az úton?

Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…

2026. 11. 04.
  • Autók

Lánctalpas Toyoták a hóban: öt Snowhunter terepjáró készül a SEMA-ra

Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…

2026. 11. 04.
  • Autók

Karakteres megjelenés, néhány szokatlan megoldással – KGM Torres teszt

A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…

2026. 11. 03.